Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: Nketiah duplázott, az Arsenal egy 90. percben lőtt góllal győzte le a Manchester Unitedet! – videóval

Az angol bajnokság (Premier League) 21. fordulójának vasárnapi játéknapján a listavezető Arsenal azt a Manchester Unitedet látta vendégül, amely a szezon folyamán eddigi egyedüli csapatként tudta legyőzni Mikel Artetáékat.

(Photo by James Williamson – AMA/Getty Images)

Az idei szezonban tapasztalható intenzitással kezdett neki a mérkőznek az Arsenal gárdája a Manchester United elleni rangadón. Az „Ágyúsok” az első percekben be is tudták szorítani a vendégeket a saját kapujuk elé, viszont kaput eltaláló lövésig nem jutottak. A 10. perctől aztán egyre jobban kiszabadult a nyomás alól a manchesteri alakulat, amely az első negyedóra leteltével meg is szerezte a vezetést. a „Vörös Ördögök” az Arsenal térfelén szereztek labdát, ami Marcus Rashfordhoz került: az angol támadó előbb egy szép csellel lerázta az emberét, majd egy jól eltalált távoli lövéssel bevette Ramsdale kapuját, 0-1! Nem örülhetett azonban sokáig a vezetésnek Erik ten Hag együttese, a 24. percben ugyanis egy formás akció végén Xhaka középre tett labdáját Nketiah továbbította fejjel a hálóba, 1-1! A 28. minutumban közel járt a United ahhoz, hogy ismét előnybe kerüljenek: McTominay távoli lövését azonban Ramsdale nagy bravúrral szögletre tudta ütni. A félidő utolsó harmadában ismét az Arsenal vette át a mérkőzés irányítását, de igazán nagy lehetőséget nem tudtak kialakítani, így 1:1-es döntetlennel vonulhattak szünetre a felek.

A második játékrész elején aztán a fordítás is összejött az Arsenalnak! Az 53. percben Bukayo Saka tört be a szélről a pálya közepe felé, majd védhetetlenül eltekerte a hosszú alsóba a labdát, 2-1! Szinte azonnal jött a válasz a vendégek részéről az 55. minutumban, de Ramsdale hatalmas bravúrral hárítani tudta Rashford közeli lövését. Nem sokkal később viszont már összejött az egyenlítés a Unitednek! Az 59. percben egy szöglet után Ramsdale rossz helyre ütötte a labdát, amit Martinez fejjel továbbított a kapuba, 2-2! A 66. percben ismét az Arsenal járt közel ahhoz, hogy megszerezze a vezetést, de Eriksen rendkívül fontos blokkot mutatott be Ödegaard közeli lövésénél. A 70. percben ismét Saka veszélyeztetett: az angol szélső lövésébe ezúttal is Eriksen ért bele, aminek köszönhetően a labda a kapufát érintve elhagyta a játékteret. A 84. minutumban ismét hatalmas lehetőség adódott a londoni alakulat előtt: egy beívelés után Nketiah elé pattant a labda, de a közeli lövését de Gea hatalmas bravúrral védeni tudta. A 90. percben viszont már semmi sem tudta megmenteni a Unitedet! Egy újabb Arsenal támadás végén a beadott labda Ödegaardról Nketiah elé került, a támadó pedig közelről ezúttal nem hibázott, 3-2! A hosszabbításban a vendégek már nem tudtak veszélyeztetni, így a helyzetek alapján összességében megérdemelt győzelmet aratott az Arsenal, amely vissza tudott vágni az őszi vereségért a Manchester Unitednek!

Arsenal – Manchester United 3-2 (1-1)
Helyszín:
Emirates Stadion Vezette: A. Taylor
Gólszerzők:
Nketiah (24., 90.), Saka (53.) ill. Rashford (17.), Martinez (59.)
Sárga lapok: White (19.) ill. Antony (47.), Shaw (83.)
Kiállítás: -ill.-

Arsenal: Ramsdale – Zinchenko, Gabriel, Saliba, White (Tomiyasu 46.) – Xhaka, Partey, Ödegaard (Holding 90+3.) – Martinelli (Trossard 82.), Nketiah, Saka Vezetőedző: Mikel Arteta

Manchester United: de Gea – Wan-Bissaka, Varane (Garnacho 90+3.), Martinez, Shaw – Eriksen, McTominay – Antony (Fred 71.), Fernandes, Rashford – Weghorst Vezetőedző: Erik ten Hag

A mérkőzés összefoglalója:

A 21. forduló eredményei és további programja:

Szombat:
Liverpool – Chelsea 0-0
Bournemouth – Nottingham 1-1
Leicester City – Brighton 2-2
Southampton – Aston Villa 0-1
West Ham United – Everton 2-0
Crystal Palace – Newcastle United 0-0

Vasárnap:
Leeds United – Brentford 0-0
Manchester City – Wolverhampton 3-0
Arsenal – Manchester United 3-2

Hétfő:
21:00 Fulham – Tottenham (Tv: Aréna 4)

A bajnokság aktuális állása:


Standings provided by Sofascore