Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

FA-kupa: kigáncsolta magát a Fulham, elődöntős a Manchester United – videóval

Hátrányból állt fel, majd fordított a Manchester United, miután a Fulham szinte önmagát ejtette ki az FA-kupából…

(Photo by Matthew Ashton – AMA/Getty Images)

Az FA-kupa negyeddöntőinek utolsó mérkőzését játszották Manchesterben, ahol a Vörös Ördögök fogadták a Fulham együttesét, azonban hiába tűnt úgy, hogy a Manchester United toronymagas esélyese a párharcnak, a londoniak majdnem borsot tudtak törni Erik ten Hag csapata orra alá.

Az első félidő folyamán jól látszódott, hogy a manchesteriek nem tudnak mit kezdeni a Fulham betömörülő védekezésével, majd a második etapban jött a hideg zuhany, ugyanis Mitrovic az 50. percben talált be a hazai hálóba, így hozva nehéz helyzetbe az elődöntőbe vágyó manchesterieket.

A mérkőzés azonban a 72. percben teljesen a feje tetejére állt, hiszen Willian kezezését követően a mérkőzés eddigi hőse, Mitrovic úgy kikelt magából, hogy a bírói kar őt is az öltözőbe küldte, így a Vörös Ördögök kettős emberelőnyben küzdhettek az egyenlítésért és a győzelemért.

Az egyenlítés a kezezésért megadott büntető értékesítését követően meg is történt, míg alig 2 perc múlva Sabitzer a vezetést is megszerezte, így megörvendeztetve az Old Trafford közönségét. A végső döfést Bruno Fernandes vitte be a hajrá folyamán, így a Brighton and Hove Albion ellenfele a Manchester United lesz az elődöntők folyamán.

Manchester United – Fulham  3-1 (0-0)
Gólszerzők: Fernandes (75, 90+5.) Sabitzer (77.)  ill. Mitrovic (50.)
Kiállítás: – ill. Willian (72.) Mitrovic (72.)

A negyeddöntők eredményei és további programja:

Szombat:
Manchester City – Burnley (II.) 6-0

Vasárnap:
13:00 Sheffield United (II.) – Blackburn Rovers (II.) 3-2
15:15 Brighton – Grimsby Town (IV.) 5-0
17:30 Manchester United – Fulham 3-1