Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: ismét magabiztos győzelmet aratott az Arsenal – videóval

Esélyt sem hagyott az ellenfelének a bajnoki cím felé menetelő Arsenal, ezúttal a Crystal Palace lett kitömve…

(Photo by Ryan Pierse/Getty Images)

Különösen fontos volt az Arsenal és a Crystal Palace számára a 28. forduló összecsapása, hiszen míg az Arsenal hét közben a Sporting CP ellen búcsúzott az európai kupaporondról, addig a Crystal Palace a nagy rivális Brighton and Hove Albion ellen bukott a hét közben pótolt forduló folyamán.

A zászló azonban így is a hazaiaknak állt, hiszen Mikel Arteta csapata az angol élvonalban magabiztosan menetel a bajnoki cím felé, amely meg is mutatkozott az első félidő folyamán is, amikor először Martinelli ünnepelhetett a 28. percben, majd Saka is betalált a félidei sípszót megelőzően, így mutatva ellenállhatatlan játékot.

A második etapban Xhaka folytatta a gólgyártást, amelyre ugyan érkezett válasz Schlupp részéről, ez azonban csak az eredmény szépítésére volt elég, hiszen Saka a 74. percben az Arsenal negyedik gólját is belőtte, így lezárva a mérkőzést.

Az Arsenal így immár 8 ponttal vezető a tabellát, azonban a Manchester City egy mérkőzéssel kevesebbet játszott a londoni riválisnál.

Arsenal – Crystal Palace  4-1 (2-0)
Gólszerzők: Martinelli (28.) Saka (43. 74.) Xhaka (55.) ill. Schlupp (63.)
Kiállítás: – ill. –

A 28. forduló eddigi eredményei és további programja

Szombat:
Aston Villa – Bournemouth 3-0
Brentford – Leicester City 1-1
Liverpool – Fulham elhalasztva
Southampton – Tottenham Hotspur 3-3
Wolverhampton Wanderers – Leeds United 2-4
Chelsea – Everton 2-2

Vasárnap:
15:00 Arsenal – Crystal Palace (tv: Match 4)
Brighton & Hove Albion – Manchester United elhalasztva
Manchester City – West Ham United elhalasztva

A bajnokság aktuális állása