Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

El: a Manchester United hibáit kihasználva a Sevilla három gólt lőve jutott az elődöntőbe – videóval

A Manchester United a hazai, 2-2-es döntetlen után Sevillába utazott az Európa-liga negyeddöntőjének visszavágóján. Az angolok azonban sokat hibáztak, amit ki is használtak a spanyolok, és végül simán jutottak az elődöntőbe. A Bayer Leverkusen 1-1-es döntetlen játszott a Royal Unionnal az első mérkőzésen, de ma este  a németek határozott játékot mutatva négy gólt lőttek a belgáknak, ezzel pedig ott vannak a legjobb négy között. 

 (Photo by Manu Reino/DeFodi Images via Getty Images)

Sevilla–Manchester United:

Nagyon hamar, már a 8. percben vezetést szerzett a Sevilla, amikor Lamela lefülelte De Gea passzát Maguire-nek, majd en-Nesziri csapott le a labdára,  majd a jobb alsó sarokba lőtt. Gyengén és erőtlenül játszott a United, közelebb álltak a spanyolok a gólhoz. Az angolok legnagyobb helyzete a 35. percben érkezett, amikor Antony remekül emelte középre a labdát, majd a jobb felső fölé fejelt azt Casemiro. A 40. percben Ocampos ugyan betalált, de les miatt érvénytelenítették a gólt. A 48. percben még a védők blokkolták Suso fejesét és Rakitic lövését, de már nem változott az eredmény.

A Sevilla nagyon jól kezdte a második félidőt, hiszen a 47. percben meglőtte a második gólját is: Rakitic szögletét hat méterről a jobb felső sarokba juttatta Casemiro elől Badé vállal. Az MU egyre gyengégebben játszott, elfogyott a hite. A 74. percben Fernando 23 méteres lövése a bal felső mellé pattant a közbelépő Lindelöfről, majd Raktic újabb beadását kifejelték, majd visszakerült a horváthoz a labda, aki egy csel után a jobb alsó mellé lőtt. A továbbjutás kérdése a 81. percben dőlt el, amikor a Sevilla a harmadik gólját is megszerezte: De Gea hatalmasat hibázott, majd lábbal en-Neszirinek passzolt, aki köszönte szépen és 25 méterről az üres kapu közepébe ívelte a labdát. A Sevilla ezzel simán jutott be az elődöntőbe, míg a United búcsúzott.

Sevilla–Manchester United  3–0 (1-0)
Gólszerzők:
en-Nesziri (8. 81.), Badé (47.),  ill. 
Sárga lap: Bono (73.) ill. Casemiro (56.), Antony (59.), Shaw (90+3.)
Kiállítás – ill. 

Royale Union – Bayer Leverkusen:

A játék képét tekintve kiegyenlített volt a mérkőzés, de a Leverkusen volt élesebb. Már rögtön a 2. percben megszerezte a vezetést a német csapat, amikor Diabí lőtt a bal alsó sarokba. A 38. percben jött a második találat is a Leverkusennél, amikor Hlozek tette a labdát Bakker elé, aki el is lőtte azt a kapu közepébe. Nem jellemezte sok helyzet az első félidőt, és már nem is változott az eredmény a szünet előtt.

A második félidőben a Royal Union kicsit éledezett, ám a 61. percben mégis a Leverkusen lőtte meg a harmadik gólját, amikor Frimpong lőtt a kapuba Moris hatalmas hibáját követően.  A 65, percben azonban jött egy szépítés, amikor Terho lőtt közvetlenül kapura a tizenhatos előttről, ami a háló jobb oldalába ment. A németek nagyon ráéreztek erre a meccsre, és a 79. percben le is zárták a mérkőzést a negyedik góljukkal, amikor Hlozek csapott le a labdára, amit be is lőtt a kapu közepébe. Az első, döntetlen mérkőzés után így nyert a Leverkusen, ezzel pedig ott van az elődöntőben.

Royale Union – Bayer Leverkusen* 1–4 (0-2) Összesítésben: 2-5
Gólszerzők:
Terho (65.) ill. Diaby (2.), Bakker (38.), Frimpong (61.), Hlozek (79.)
Sárga lap: Teuma (75.) ill. 
Kiállítás – ill.