Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

El: nem tudott betalálni a Bayer Leverkusen, az AS Roma lesz ott a döntőben – videóval

Az Európa-liga elődöntőjének visszavágóján az AS Roma egygólos előnnyel utazott a Bayer Leverkusen otthonába. A németek egész mérkőzésen támadtak, és próbáltak gólt szerezni, viszont hiába a fölény, egyszerűen nem tudott betalálni, ami azt is jelentette, hogy az AS Roma lesz ott az El-döntőben.

(Photo by Joris Verwijst/BSR Agency/Getty Images)

Nagy fölényben játszott a Leverkusen az első félidőben, muszáj is volt, mivel egygólos hátrányban voltak. Az első nagy helyzetük a 12. percben érkezett, amikor Diaby adott le egy lövést a tizenhatosról, de a labda a keresztlécről pattant ki. A 29. percben Azmoun hagyott ki hatalmas lehetőséget, amikor volt elég helye kapura fejelni, de gyengén és pontatlanul tette, a labda így elszáll a kapu fölött. Sokat támadtak a németek, és voltak próbálkozásaik, de az olaszok mindent hárítottak.

A második félidőben sem változott sokat a játék képe. A Leverkusen sokpasszos játékot mutatott, és keresték a lehetőségeket a támadásokra. A 67. percben Demirbay került gólhelyzetbe, amikor távolról lőtt kapura és a jobb alsó sarkot célozta meg, de Rui Patricio nagyszerű mozdulattal védeni tudott. A végét még megnyomták a németek, a 81. percben egy felszabadítást követően Azmoun kapásból leadott lövése ment el a kapu bal oldala mellett, míg a 85. percben pedig Frimpong lőtt a tizenhatosról, de egy védőnek sikerült belelépni a próbálkozásba. Nagyon támadták a Roma kapuját a németek, de az olaszok kitartottak, áttörhetetlen fal volt a védelmük, és végül nem is sikerült betalálnia a Leverkusennek, így az AS Roma lesz ott a döntőben.

Bayer Leverkusen – AS Roma* 0-0 (0-0) Összesítésben: 0-1
Gólszerzők: – ill. –
Sárga lap: Hincapie (45+1.), Palacios (56.), Bakker (70.), Diaby (90.), Tapsoba (90+7.), Alonso (90+8.) ill. Roger Ibanez (70.), Cristante (89.), Abraham (90+9.)
Kiállítás: – ill. –