Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: holland válogatott kapussal erősített a Brentford! – Hivatalos

Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Brentford együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy leigazolta a Freiburg kapusát, Mark Flekkent.

(Photo by Oliver Hardt/Getty Images)

A Brentford együttese a mai nap folyamán hivatalos közösségi felületein bejelentette, hogy új kapust szerződtettek Mark Flekken személyében. A vezetőség döntése nem volt meglepő, hiszen már hosszú ideje köztudott, hogy David Raya a szintlépés reményében távozni szeretne a csapattól és nem fogja meghosszabbítani a jövő nyáron lejáró szerződését. Flekken az elmúlt 5 évben a Freiburg játékosa volt, ahol az elmúlt két szezonban vált a csapat meghatározó játékosává. Teljesítménye felkeltette a Brentford figyelmét, hiszen egy olyan kapusról van szó, aki lábbal is nagyon jól bánik a labdával, így passzolni fog a Thomas Frank által alkalmazott rendszerbe. A “Méhek” 13 millió euróért szerezték meg őt a Freiburgtól, és a négyszeres holland válogatott játékos 4 évre kötelezte el magát új csapatánál.

Mark Flekken összességében 96 mérkőzésen védte a Freiburg kapuját, ebből 30-at hozott le kapott gól nélkül.