Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Osztrák Bundesliga: hazai pályán vesztett rangadót a Salzburg

Az elmúlt hetekben több váratlan pofont elszenvedő Red Bull Salzburg a javítás reményében fogadta az osztrák bajnokságban (Bundesliga) a LASK Linz gárdáját…

Az osztrák bajnokság élmezőnybeli rangadóján a LASK Linz házon kívül 1-0-s sikert aratott a címvédő Red Bull Salzburg vendégeként. Az első félidő nagy részében kevés lehetőség adódott a csapatok előtt, mindkét fél a biztonságra helyezte a hangsúlyt. A vendégek kevés lehetőségeinek egyike azonban a 35. percben célt ért, amikor Ljubicic előkészítéséből Robert Zulj volt eredményes. A szünetben és a második félidő elején a Salzburg több cserelehetőségét is kihasználta, a hazaiak azonban képtelenek voltak dominálni. A Salzburg jobbára csak erőlködött, a LASK pedig biztosan őrizte egygólos előnyét, miközben rendszerint ígéretes kontrákat vezetett, és akár növelhette is volna az előnyét. Végül a linziek 1-0-ra győztek, mellyel a két pontra megközelítették a Salzburgot a második helyen, amely már négy egységgel van lemaradva a veretlen éllovas Sturm Graz mögött.

Az előző tíz szezont megnyerő Salzburg az első hat mérkőzéss megnyerése után mély gödörbe került, hiszen az utolsó öt fordulóban csak egyetlen győzelmet aratott.

Red Bull Salzburg – LASK Linz 0-1 (0-1)
Gólszerző: – ill. Zulj (35.)

A bajnokság aktuális állása

Standings provided by Sofascore