Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Újabb európai tehetségre hajt a Brighton and Hove Albion – sajtóhír

Továbbra sem lankad a Brighton and Hove Albion scoutjainak a figyelme, hiszen ezúttal a fiatal görög tehetség, Giannis Konstantelias játékjogára csapnának le a Sirályok…

(Photo by Christian Kaspar-Bartke/Getty Images)

A téli átigazolási piac folyamán is hű maradna önmagához a Brighton and Hove Albion, hiszen a legfrissebb angol beszámolók szerint a fiatal tehetségek felkutatásában jeleskedő csapat ezúttal a PAOK görög tehetségét szemelte ki magának a támadósor megerősítésére.

Giannis Konstantelias 15 mérkőzésen 4 góllal és 2 gólpasszal járult hozzá a PAOK sikereihez az idei szezon folyamán, mindemellett pedig a görög felnőtt válogatottban is 4 alkalommal pályára lépett, ahol 1 gól írható fel a neve mellé.

A 20 éves görög játékos a támadósor bal oldalán, illetve támadó középpályásként is jól érzi magát a pályán, így adva Roberto De Zerbi számára újabb lehetőségeket, amennyiben a Sirályok már a tél folyamán meg tudják szerezni a játékost.