Ferran Torres mesterhármassal jelentkezett…
Szoboszlai Dominik góllal vette ki a részét a sikerből!
A Liverpool továbbjutásra áll a párharcban!
Megszakadt a milánóiak 17 meccses bajnoki veretlensége…
Neymar leigazolása után újabb nagy fogást hajtottak végre…
Utoljára hazájában futballozott…
A rendkívül tapasztalt szakember 2004 és 2018 között több angol élvonalbeli együttes élén dolgozott
Sallai Roland azonban sajnos nem szerepelt a csapat keretében…
A DAC-nál szerzett tapasztalatot az elmúlt másfél évben…
Öttagú csoportba került Szélesi Zoltán csapata…
Az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Crystal Palace az angol másodosztályt erősítő (Championship) Leeds Unitedtől igazolna szélsőt.
(Photo by MI News/NurPhoto via Getty Images)
A Sky Sports értesülései szerint a Crystal Palace a Leeds United egyik legjobbját, Crysencio Summervillet szemelte ki támadósorának a megerősítésére.
A holland szélső az elmúlt idényben csapatából kiemelkedett a teljesítményével, így több klub érdeklődését is felkeltette, többek között a Chelsea-ét is, azonban tárgyalásokat a játékkossal és csapatával egyelőre csak a “Sasok” kezdeményeztek. Az angol sajtó szerint a szinte biztosan távozó Michael Olise helyére szerződtetné a 22 éves labdarúgót a Crystal Palace.
Summerville 2020-ban igazolt a Leedshez, akkor még a klub U19-es csapatához írt alá, de egy szezont követően fel is került az első számú keretbe. Azóta összesen 89 tétmérkőzésen léphetett pályára, amelyeken 25 gólt és 21 gólpasszt jegyzett. A holland labdarúgó számai a hátunk mögött hagyott szezonban kiválóra sikeredtek, ugyanis 49 találkozón kapott lehetőséget, ezeken 21 gólt és 10 gólpasszt jegyzett.
Az elmúlt hetekben felröppentek olyan hírek is, melyek szerint a Paris Saint-Germain is érdeklődik Summerville iránt.
Ferran Torres mesterhármassal jelentkezett…
Szoboszlai Dominik góllal vette ki a részét a sikerből!
A Liverpool továbbjutásra áll a párharcban!
Megszakadt a milánóiak 17 meccses bajnoki veretlensége…
Neymar leigazolása után újabb nagy fogást hajtottak végre…
Utoljára hazájában futballozott…
A rendkívül tapasztalt szakember 2004 és 2018 között több angol élvonalbeli együttes élén dolgozott
Sallai Roland azonban sajnos nem szerepelt a csapat keretében…
A DAC-nál szerzett tapasztalatot az elmúlt másfél évben…
Öttagú csoportba került Szélesi Zoltán csapata…
Korábban két évig erősítette a csapatot!
Előreláthatólag 6-8 hónapot kell kihagynia!
Egy év után távozhat a klubtól…
James Rodríguezék egy másik veretlent győztek le…
Korábban már kölcsönben szerepelt a csapatnál…
A Milanhoz távozó támadó utódja lehet idővel…
Nem volt elégedett a döntetlen után…
Ráadásul az utolsó percben győzték le a Leganest
Története során harmadszor jutott be a sorozat döntőjébe a csapat!
Joao Félix góllal, Santiago Giménez pedig gólpasszal debütált…
A mérkőzés felért egy előrehozott döntővel…
Elmaradt bajnokit pótoltak…
Már a nyáron is felmerültek a távozásáról szóló pletykák!
Közbe fognak lépni a játékvezetők