A szurkolóknak üzent a szövetségi kapitány…
Harry Kane tehermentesítése lenne a feladata!
Az angol forrás már tudja…
Egyre aktívabban mozog a játékospiacon a királyi gárda…
Jonathan Tah pótlására érkezhetne!
“A győztest a valaha volt legnagyobb nyeremény illeti majd meg!”
Újabb érkező a Barcelonától…
Ha önmagában nem lett volna elég Alphonso Davies súlyos sérülése…
Törökország és Bosznia-Hercegovina következik…
Négy edző neve szerepel a fővárosi klub listáján…
Az elmúlt időszak sikeres tárgyalásait követően klubot váltott az argentin válogatott kapus…
(Photo by Claudio Villa/Getty Images)
Az Olympique Marseille bejelentette, hogy hároméves szerződést kötött az AFC Ajax argentin kapusával, Gerónimo Rullival, akinek játékjogáért a hírek szerint 3 millió eurós átigazolási díjat fizetnek.
A 32 éves hálóőr hazájában az Estudiantes La Platában nevelkedett, melynek első csapatát 2011 és 2014 között erősítette. Rulli kölcsönben, majd végleg a Real Sociedadhoz került, ahol öt szezon alatt 170 mérkőzésen védett a baszk csapat első számú kapusaként. A 2019-2020-as idényben kölcsönben a Montpellier-nél védett, majd egy év után immár a Villarreal színeiben tért vissza Spanyolországba. A “sárga tengeralattjárónál” az első szezonjában még cserekapus volt, de az Európa-ligában végső győzelemhez segítette csapatát, a következő másfél szezonban viszont 45 spanyol bajnokin védett.
Rulli 2023 januárjában került az amszterdami csapathoz, ahol azóta 32 tétmérkőzésen védett, hosszabb kihagyása után az elmúlt idényben mindössze hét találkozón jutott szóhoz.
Menet közben gyakori kerettag volt az argentin válogatottban, 2018-ban és 2022-ban is két-két mérkőzésen védhette a nemzeti csapat ketrecét. Rulli a második számú kapusa volt a 2022-ben világbajnoki címet szerző Albicelestének.
Welcome to Marseille, 𝐆𝐞𝐫𝐨́𝐧𝐢𝐦𝐨 ✍️🔵⚪️ pic.twitter.com/Z4lizuUIfX
— Olympique de Marseille 🇬🇧 🇺🇸 (@OM_English) August 11, 2024
A szurkolóknak üzent a szövetségi kapitány…
Harry Kane tehermentesítése lenne a feladata!
Az angol forrás már tudja…
Egyre aktívabban mozog a játékospiacon a királyi gárda…
Jonathan Tah pótlására érkezhetne!
“A győztest a valaha volt legnagyobb nyeremény illeti majd meg!”
Újabb érkező a Barcelonától…
Ha önmagában nem lett volna elég Alphonso Davies súlyos sérülése…
Törökország és Bosznia-Hercegovina következik…
Négy edző neve szerepel a fővárosi klub listáján…
Minden edző rémálma Vincent Kompany-t is utolérte Münchenben a válogatott szünet alatt…
A játékos újabb 3 évre kötelezte el magát!
Szerződése a szezon végén lejár jelenlegi csapatánál, így a milánói klub ingyen szerezheti meg…
Több csapat is érdeklődik a játékos iránt, a liverpooliak ezért szorgalmazzák a szerződésének a meghosszabbítását…
A várva-várt igazolás védőposztra!
Kétgólos hátrányból ikszeltek Kolumbiában…
Ruben Amorim egy honfitársát csábítaná Angliába…
Mindeközben az FC Barcelona is figyeli a játékost…
A szaúdi élvonalból élénken érdeklődnek a játékos iránt…
Újabb nemzet kvalifikálta magát a tornára…
Kolumbia kétgólos előnyben sem tudott nyerni; Uruguay nem bírt Bolíviával a magaslaton…
A szezon végeztével szögre akasztja a stoplist a veterán hátvéd
Az említett játékos szerződése magába foglal egy 52 millió eurós kivásárlási záradékot, mely csupán július 1-től egészen július 15-ig lesz érvényes…
Négy játékos is betalált a Messi nélküli argentin válogatottban…
Őrült hajrá Észak-Macedóniában…