Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
Ahogyan arról beszámoltunk, a napokban a korábbi szövetségi kapitányt nevezték ki az NB II-es feljutásért küzdő Vasas vezetőedzőjének…
(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)
A másodosztályban szereplő Vasas vezetőedzőjének a közelmúltban kinevezett Pintér Attila a Nemzeti Sportnak adott interjúban osztotta meg a várakozásait:
“Voltak ajánlataim, viszont azt nem szeretem, ha a lehetőségek és az elvárások nincsenek összhangban egymással, ezért vártam a megfelelőre. Nem arról van szó, hogy nem szerettem volna dolgozni, sohasem esett le a karikagyűrű az ujjamról, vidékre is szívesen szerződtem mindig. Így viszont most több időm és lehetőségem volt arra, hogy fejlődjek és képezzem magam, amire a napi munka közben kevesebb idő jutott volna.”
“Ezzel a kerettel versenyben kell lennünk a feljutásért, nem vitás, a képességek megvannak hozzá, a játékosok életkori eloszlása is optimális. De a futball nem olyan, mint a kávéautomata, hogy az ember bedobja a pénzt, és tudja, mi jön ki a gépből. Nagyon sok mindennek passzolnia kell a sikerhez, amihez elengedhetetlen a szerencse is, a siker és a kudarc között ugyanis sokszor vékony a választóvonal. Tisztában vagyok a célokkal, tudom, mit várnak el tőlem, ehhez viszont szükségünk lesz a szurkolók segítségére is, velük sokkal könnyebb lesz elérni a céljainkat, nélkülük sokkal nehezebb” – mondta el a Vasas céljairól.
“Nálam mindig csak olyan futballista játszott, aki mindent megtett. Ha a legapróbb jelét látom annak, hogy valaki alibizik vagy nem a legmagasabb fordulatszámon pörög, azzal azonnal elbeszélgetek. Tudom kezelni ezeket a helyzeteket, a kulcs a játékosok megnyerése. Ha mindent megteszünk, és mégis kikapunk, fejet hajtunk a jobb vagy szerencsésebb győztes előtt, gratulálunk neki. De olyan nem fordulhat elő, hogy bármelyik csapat nálunk jobban akarja a sikert” – tette hozzá a rutinos szakember.
A Vasas hat mérkőzés alatt szerzett 10 pontjával harmadik helyen áll a másodosztály tabelláján.
Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Ám van egy másik nagy hiányzó is a keretben
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
Felfedte a nyári kontinensviadal alatti sérelmeit…
Bejelentést tett az Európai Unió…
Üzenet a madridi vezetőségnek is?!
Az idényben harmadszor lesz tele a Fehérvári úti Stadion…
Minden jelenlegi PL-csapatot alulmúlnak…
Három vereség után javítottak a rióiak…
NB I, La Liga, Serie A és Bundesliga mérkőzést is rendeznek…
Hosszabb kihagyásra számíthat…
Így értékelt Pascal Jansen a Spurs elleni vereség után…
A Fiorentina hozta a kötelezőt jóval gyengébb erőket képviselő walesi ellenfelével szemben…
Vereséget szenvedett az AS Roma, kitömte a Rangerst a Lyon…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A találkozó hajrájában egy gólpasszt is kiosztott a magyar válogatott játékos…