Real Madrid: Camavinga súlyos sérülést szenvedett, veszélyben a Klubvilágbajnoksága is
A spanyol labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Real Madrid hivatalos közleményt adott ki középpályása, Eduardo Camavinga sérüléséről.
A Real Madrid középpályása, Eduardo Camavinga combközelítő izomszakadást szenvedett a bal lábában, közölte a klub csütörtökön. A 22 éves francia játékos a Getafe elleni szerdai 1–0-s győzelem során sérült meg, miután a szünetben csereként állt be David Alaba helyére, aki szintén izomfájdalmakra panaszkodott. Camavinga sántikálva fejezte be a találkozót, Carlo Ancelotti pedig a lefújás után „izomproblémákról” beszélt mindkét játékos esetében.
A klub orvosi vizsgálatai megerősítették, hogy Camavingának teljes szakadása van a bal oldali combközelítő izom inában. A hírek szerint aligha épül fel időben a nyári, kibővített Klubvilágbajnokságra. A Real Madrid első mérkőzése az Al-Hilal ellen lesz június 18-án.
Camavinga sérülései a szezonban
Camavinga sérülése súlyos csapás a Real Madrid számára. A játékos biztosan kihagyja a szombati Király-kupa-döntőt a Barcelona ellen, és akár az idény hátralévő részében sem léphet már pályára. A középpályás ebben a szezonban 34 tétmérkőzésen lépett pályára és két gólt szerzett, de több alkalommal is sérülések hátráltatták. Augusztusban térdsérülés miatt több mint egy hónapot hagyott ki, novemberben és januárban pedig kétszer is a combhajlítójával volt gond. Ez így összesen további nyolc meccset vett el tőle.
A madridi keretben komoly a sérüléshullám: Dani Carvajal és Éder Militao elülső keresztszalag-szakadás miatt nem bevethetőek, Ferland Mendy pedig március közepe óta hiányzik combsérülés miatt, bár a klub szerint jó úton halad a felépülés felé, és akár szombaton már ott lehet a keretben. Kylian Mbappé is kihagyta a Getafe elleni meccset, de szintén esélyes, hogy visszatér. David Alaba pedig akkor lehet bevethető, ha gond nélkül végigcsinálja az edzéseket.
A Getafe elleni találkozó egyetlen gólját a szezonban mindössze 11. alkalommal kezdő Arda Güler szerezte. A meccsen Aurelien Tchouameni sárga lapot kapott, amit a klub megfellebbez. Ennek oka, hogy a következő bajnokin való újabb figyelmeztetés esetén eltiltás miatt kihagyná a május 11-i El Clásicót a Barcelona ellen.
A Real Madrid jelenleg a második helyen áll a La Ligában 72 ponttal, négy ponttal lemaradva a listavezető Barcelonától, öt fordulóval a szezon vége előtt.
(Borítókép: Photo by Jose Breton/Pics Action/NurPhoto via Getty Images)
Parte médico de Camavinga.
— Real Madrid C.F. (@realmadrid) April 24, 2025