Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 35. fordulójában az Igor Tudor vezette Juventus a Vincenzo Italiano által irányított Bolognához látogatott.
A Juventus szerezte meg a vezetést
A Juventus már a 9. percben megszerezte a vezetést a Bologna otthonában. Ekkor Khéphren Thuram szánta el magát egy távoli lövésre, mely a kapuban kötött ki, a gólban jócskán benne volt Skorupski is (0-1). A 26. percben Orsolini végzett el szögletet, a beívelése után a labda a kapu irányába tekeredett, Di Gregorio a léc fölé tudta ütni a labdát. A 43. percben Nicolás González vette be a Bologna kapuját, de az argentin támadó már lesen kapta meg a labdát, így a gólját elvették. A szünetre tehát egygólos előnnyel vonulhatott pihenőre Tudor legénysége.
A második félidőben jött a válasz a Bolognától
Az 50. percben ismét bevette a Juventus a Bologna kapuját. Ezúttal Locatelli ívelte előre a labdát Cambiaso irányába, aki a kapu bal oldalába lőtt. Azonban ez a gól is érvénytelen lett, mivel Gonzálezhez hasonlóan ő is lesről talált be. Az 54. percben egyenlített a Bologna! Egy beadás után nem tudtak felszabadítani a Juve védői, a labda Freuler elé került, akinek a lövése Veigáról a hálóba pattant (1-1). A 76. percben óriási helyzet maradt ki a vendégek részéről. McKennie passzolt Costához, aki egy átvétel után lőtt, azonban a portugál védő az előtte álló Bologna védőt találta telibe. A 90+6. percben ismét közel állt az újabb utolsó pillanatos győzelemhez a Bologna. Lykogiannis szöglete után először Cambiaghi lőtt, melyet blokkoltak a Juventus játékosai, majd a leppatanót követően Ferguson ismételt, aki jócskán a léc fölé bombázott. A találkozó végül 1-1-es döntetlennel zárult.
Bologna – Juventus 1-1 (0-1)
Helyszín: Stadio Renato Dall’Ara (Bologna); Vezette: Daniele Doveri
Gólszerzők: Freuler (54.) ill. Thuram (9.)
Sárga lap: Castro (90+5.) ill. Locatelli (48.), González (75.), Costa (90+2.)
Kiállítás: – ill. –
Bologna: Skorupski – De Silvestri (Calabria 88.), Beukema, Lucumi, Miranda (Lykogiannis 68.) – Ferguson, Freuler (Pobega 80.) – Orsolini (Dominguez 88.), Odgaard (Castro 80.), Cambiaghi – Dallinga. Vezetőedző: Vincenzo Italiano
Juventus: Di Gregorio – Savona, Veiga, Kalulu – Weah (Adzic 87.), Locatelli (Douglas Luiz 77.), Thuram, Cambiaso (Costa 69.) – McKennie, González (Conceicao 77.) – Kolo Muani (Mbangula 87.). Vezetőedző: Igor Tudor
Videós összefoglaló:
A 35. forduló eredményei és további programja:
Péntek:
Torino – Venezia 1-1
Szombat:
Cagliari – Udinese 1-2
Parma – Como 0-1
Lecce – Napoli 0-1
Inter – Hellas Verona 1-0
Vasárnap:
Empoli – Lazio 0-1
Monza – Atalanta 0-4
AS Roma – Fiorentina 1-0
Bologna – Juventus 1-1
Hétfő:
20:45 Genoa – AC Milan (Tv: Aréna 4)
A bajnokság aktuális állása:
(Borítókép: Photo by Emmanuele Ciancaglini/Ciancaphoto Studio/Getty Images)