BL: a szezon egyik legfordulatosabb mérkőzését megnyerve jutott döntőbe az Inter – videóval
Történelmi párharcot nyert az Inter hazai pályán az FC Barcelona ellen, így három év alatt másodjára bejutva a Bajnokok Ligája-döntőjébe, míg a Katalánok 10 év várakozást követően sem tudtak célba érni…
Döntőben az Inter
Davide Frattesi hosszabbításban szerzett gólja történelmi győzelmet hozott az Inter Milan számára a Bajnokok Ligája elődöntőjében, miután Simone Inzaghi csapata egy pokolian kemény Barcelona elleni visszavágón 4–3-ra nyert, és összesítésben 7–6-tal jutott tovább.
Már önmagukban ezek az eredmények is megdöbbentőek, de aligha adják vissza annak a párharcnak a történetét, amelyről még évtizedek múlva is beszélni fognak. Hat napon belül másodszor játszott egymással döntetlent a Nerazzurri és a Barca, elképesztő fordulatokkal teli 90 perc során.
Inzaghi együttese a hosszabbítás küszöbén kiesésre állt, ám a 37 éves középhátvéd, Francesco Acerbi váratlan villanása kiharcolta a ráadást. Ott aztán az olasz válogatott középpályás, Frattesi karrierje egyik legfontosabb találatával döntötte el a továbbjutást.
Ezzel az Inter három éven belül másodszor jutott be a döntőbe, míg a Barcelona tíz éve tartó döntő nélküli időszaka folytatódik – és vele együtt szertefoszlott a hőn áhított triplázás álma is.
Egy új klasszikus született
Ahogyan a múlt héten Katalóniában, az Inter most is gyorsan 2–0-s előnybe került. Lautaro Martínez értékesítette Denzel Dumfries passzát, majd Hakan Calhanoglu váltotta gólra a tizenegyest, miután a VAR Pau Cubarsí utolsó pillanatban elkövetett szerelését szabálytalannak minősítette Martínez ellen.
A középpályán a lendületes Pedri vezérletével a Barcelona a szünet után teljesen átalakult. Eric García kapásból betalált, majd egy újabb fantasztikus Gerard Martin-beadás után Dani Olmo fejjel egyenlített.
Ezzel 2–2 lett az állás aznap este és a 88. percben Raphinha egy hibát követően második próbálkozásra bevágta Yann Sommer mellett. Lamine Yamal még egy távoli lövéssel eltalálta a kapufát, mielőtt a veterán Francesco Acerbi újabb hihetetlen fordulatot hozott: Dumfries beadását elegáns mozdulattal juttatta a rövid sarokba.
A hosszabbítás kilencedik percében az Inter negyedszer és utoljára is vezetést szerzett ebben az őrült párharcban. A csereként beálló Mehdi Taremi és a fáradhatatlan Marcus Thuram is kulcsszerepet játszott az akcióban. Davide Frattesi higgadtan kivárt, megnyitotta a teret Cubarsí mellett, és elhelyezte a lövést Wojciech Szczesny mellett.
Ezúttal nem volt visszaút a Barcelona számára.
Inter – Barcelona 3-2, hosszabbítást követően 4-3 (2-0)
Helyszín: Stadio Giuseppe Meazza (San Siro) (Milánó) Vezette: Marciniak S. (Pol)
Gólszerzők: Garcia (54.) Olmo (60.) Raphinha (88.) ill. Lautaro (21.) Calhanoglu (45+5.) Acerbi (90+3.) Frattesi (99.)
Inter: Sommer – Bisseck (Darmian, 71.), Acerbi, Bastoni – Dumfries (De Vrij, 108.), Barella, Calhanoglu (Zielinski, 79.), Mhitarjan (Frattesi, 79), Dimarco – Lautaro Martínez (Taremi, 71.), M. Thuram.
Barcelona: Szczesny – Eric García (Fort, 98.), Cubarsí (Gavi, 106.), Inigo Martínez (R. Araújo, 76.), Gerard Martín – F. de Jong, Pedri (Pau Víctor, 106.) – Yamal, Dani Olmo (Fermín López, 83.), Raphinha – Ferran Torres (Lewandowski, 90.).