Site icon Fociclub

NB I: fontos bejelentést tettek a sikeredzőről – HIVATALOS

A magyar bajnokságban (OTP Bank Liga) ígéretesen teljesítő Paks az idény hajrájában bejelentést tett vezetőedzőjéről…

 

A Paks hivatalos oldalán számolt be róla, hogy további egy évvel meghosszabbította vezetőedzője, Bognár György szerződését, aki így a következő szezonban is a tolnaiakat irányíthatja.

A 63 éves szakember első alkalommal 2020 és 2022 között volt a Paks edzője, majd 2023-ban visszatért az együtteshez. Bognár a két megszakítás alatt együttesen eddig 168 mérkőzésen vezette az atomvárosiakat, akik ebből 89-szer győzelmet, 32-szer döntetlent és 47-szer vereséget könyveltek el. Irányítása alatt a csapat eddig összesen 369 gólt szerezett.

„Nem volt nehéz meghozni a döntést, Haraszti Zsolt ügyvezetőnkkel folyamatában kezeljük ezt a dolgot, én pedig mindig egy évben gondolkodom, hisz’ az egy belátható időszak. Megbeszélésünk úgy húsz-harminc másodpercig tartott. Semmilyen kérdésben nem kellett bővebben beszélgetnünk. Ami a jövőt illeti, előbb megnézzük, mit tudunk kihozni a jelenlegi szezon célegyeneséből, aztán tudunk új célokat megfogalmazni” – nyilatkozott a tréner az új kontraktusa aláírását követően.

Bognár 2022-ben Magyar Kupa-döntőbe vezette a Paksot, 2024-ben pedig megnyerték a sorozatot, idén ugyancsak bejutottak a döntőbe.

Az egykori válogatott játékos az NB I-ben a Paks mellett irányította a BVSC-t, az MTK-t, a Sopront és a Budapest Honvédot is, eddig 224 élvonalbeli meccsen ült a kispadon.

Exit mobile version