Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Fiorentina együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy szerződést hosszabbított vezetőedzőjével, Raffaele Palladinoval.
A 41 éves szakember a most futó szezon kezdete előtt vette át a Fiorentina irányítását Vincenzo Italianotól, akivel a csapat az elmúlt 3 idényben kétszer bejutott a konferencialiga döntőjébe, illetve egyszer az Olasz Kupában is a fináléig jutottak. Az elvárások tehát igen magasan voltak Palladinoval szemben, de az olasz mester az eddigiek alapján meg tudta ugrani a lécet.
A csapat ugyanis ebben a szezonban jelenleg a 8. helyen áll a bajnoki pontvadászatban, de még van esélyük arra, hogy kiharcolják a nemzetközi kupaindulást. Emellett a Fiorentina még a konferencialigában is vitézkedik, ahol az elődöntőben a Real Betisszel küzdenek meg a fináléba jutásért. A párharc első felvonását a spanyol együttes nyerte meg 2:1-re.
A „Violák” vezetősége elégedett Palladino teljesítményével, ezért a mai nap folyamán hivatalos közleményben tudatták, hogy meghosszabbították a vezetőedző szerződését. Palladinót eredetileg 2026 nyaráig kötötte a megállapodása a csapathoz, de ez tartalmazott egy plusz egy évre szóló opciót, ezt aktiválták a mai napon.
Raffaele Palladino a Fiorentina kispadján eddig 49 mérkőzésen ült, amelyeken 24 győzelmet, 11 döntetlent és 14 vereséget könyvelhetett el.
🤝🏻 Mister Palladino 2027 💜⚜️#forzaviola #fiorentina pic.twitter.com/c8DQ5hrpF0
— ACF Fiorentina English (@ACFFiorentinaEN) May 7, 2025
Borítókép: (Photo by Ivan Romano/Getty Images)