Tizenegy Ferencváros-játékos szerepel a magyar női U16-os válogatott keretében
A magyar női U16-os válogatott a héten egy négycsapatos felkészülési tornán vesz részt Zágrábban…
A magyar női U16-os válogatott ezekben a napokban a házigazda horvátok mellett az ukránokkal és a marokkói válogatottal méri össze tudását az UEFA Development Tornán.
A magyar csapat hétfőn utazott el Zágrábba, hogy részt vegyen a felkészülési tornán. A mieink szerdán 17 órakor Ukrajnával, pénteken szintén 17 órakor Marokkóval és május 12-én, jövő hétfőn 11 órakor Horvátországgal találkoznak. A mérkőzéseknek az NK Naftaš Ivanić Stadion ad otthont.
„A keretben a már jó néhány, válogatott szinten is kipróbált játékos mellett olyanok is szerepelnek, akik jó eséllyel komoly szerepet kaphatnak majd a jövő szezonban induló U17-es csapatban, tehát már a versenykorosztályban. A minden évben sorra kerülő Development torna az első komoly állomása a korosztályváltásnak. Most is így van ez, hiszen az A ligában sikeresen bennmaradt csapatból a 2008-as születésűek fellépnek az U19-es válogatottba. Így az alapvetően 2009-esekből álló U17-es csapathoz csatlakoznak a kortársak és néhány 2010-es játékos is. Tehát a torna az új csapat kialakításának első komoly állomása” – mondta Gajdóczi Tibor szövetségi edző az mlsz.hu-nak.
A magyar női U16-os válogatott kerete:
Kapusok: Vasi Abigél (Illés Akadémia), Kuzma Liliána (Ferencváros), Hollósi Eszter (PMFC)
Védők: Karaba Jázmin (Ferencváros), Hornyák Bodza (Ferencváros), Cserkuti Anett (Puskás Akadémia), Árvay Sára (Ferencváros), Jarkovszky Laura (Ferencváros), Tóth Adél (Ferencváros)
Középpályások: Vadász Lara (St. Pölten), Szabó Petra (MTK), Farkas Panna (MTK), Érsek Eszter (Puskás Akadémia)
Támadók: Filep Zsuzsanna (Ferencváros), Oleksza Korina (Ferencváros), Kovács Petra (Ferencváros), Tóth Zolna (PMFC), Perjési Lilla (Ferencváros), Licskai Léna (Illés Akadémia), Pethe Olivia Elizabeth (Valencia CF), Bíró Blanka (Ferencváros)