Angol és olasz források egyaránt állítják, hogy az olasz bajnoki címre hajtó Napoli együttese fontolgatja Kevind De Bruyne szerződtetését.
Mint ismert, a Manchester City együttesétől távozó belga karmester a nyáron szabadon válogathat az ajánlatok közül. A 33 esztendős klasszis kapcsán feltételezett érdeklődőkben így sem volt hiány, most viszont csatlakozott a sorba a Napoli együttese.
A Sky Italia beszámolója szerint Antoni Contéék szívesen látnák soraikban Kevin De Bruynét, aki saját elmondása szerint sem hozott még döntést a folytatásról. A 109-szeres belga válogatott klasszis ráadásul nem zárta ki annak a lehetőségét sem, hogy marad a top-futballban.
Amennyiben a Napoli érdeklődése valós, De Bruynét kellene az olaszoknak mielőbb meggyőznie a projektről. A Sky Italia szerint a nápolyiak sportigazgatója Giovanni Manna már dolgozik is a háttérben, például Manchesterben is járt már, hogy egyeztessen a játékossal és annak képviselőivel. A hírek szerint a Napolinál már készítik elő a formális ajánlatot.
Nem lenne meglepő, ha a Napolinál a jó barát és harcostárs Romelu Lukakut is bevetnék meggyőző erőként.
(Borítókép: Photo by Stu Forster/Getty Images)