El: kettős győzelemmel jutott a fináléba a Tottenham! – videóval
Norvégiában próbálta meg kiharcolni a fináléba jutást a Tottenham együttese az Európa-ligában, ahol az angol csapat kétgólos előnyből várhatta a visszavágót.
Megmaradt a Tottenham kétgólos előnye
Az első mérkőzéshez hasonlóan a Bodø/Glimt birtokolta többet a labdát az első félidőben, de a Tottenham nagyon jól tudta limitálni a norvég csapat erősségeit. Az egyik ígéretes lehetőség a 8. percben adódott a hazaiak előtt, amikor egy szögletnél Blomberg lőhetett kapura a hosszún, de csak az oldalhálót találta el. Az első igazán nagy helyzetre a félidő közepéig kellett várni, amikor Porro végezhetett el szabadrúgást igen jó helyzetből, de Haikin nagyot vetődve ki tudta tolni a léc alól a labdát. Az első félidőben még Vicarionak kellett kiütne egy a kapuja felé érkező éles beívelést, de ezen kívül nem forgott igazán veszélyben egyik kapu sem, így gól nélküli döntetlennel mehettek szünetre a felek.
Kettős győzelemmel jutott a fináléba a Spurs
A második játékrész elején igyekezett támadóbban fellépni a Bodø, és volt pár veszélyes beadásuk, de gólt végül a Tottenham szerzett! A 63. percben egy beívelt szögletet Romero fejelt kapu felé a hosszún, középen pedig Solanke ért bele a labdába, ami így a hálóban kötött ki, 0-1! A 69. minutumban újabb gólt szerzett a Spurs, miután Porro jobbról érkező lecsúszott beadása a kapus felett átrepülve bal kapufáról a hálóba pattant, 0-2! A két gyors gól minden lényegi kérdést lezárt, az utolsó 20 percben érdemi esemény már nem történt, a Tottenham így 5:1-es összesítéssel jutott be az Európa-liga fináléjába.
Bodø/Glimt – Tottenham 0-2 (0-0) Össz.: 1-5
Helyszín: Aspmyra Stadion Vezette: M. Mariani
Gólszerzők: –ill. Solanke (64.), Porro (69.)
Sárga lapok: Hogh (26.) ill. Johnson (33.), Vicario (66.)
Kiállítás: –ill.-
Bodø/Glimt: Haikin – Bjorkan, Moe (Nielsen 72.), Gundersen, Sjovold – Saltnes (Aukland 72.), Berg, Evjen – Blomberg (Sorli 61.), Hogh (Helmersen 61.), Hauge (Maatta 84.) Vezetőedző: Kjetil Knutsen
Tottenham: Vicario – Porro, Romero, van de Ven, Udogie – Bentancur, Bissouma, Kulusevski – Johnson (Sarr 68.), Solanke, Richarlison (Tel 61.) Vezetőedző: Ange Postecoglou
A mérkőzés összefoglalója:
Az elődöntők eredményei:
05.01. Csütörtök:
Athletic Club – Manchester United 0-3
Tottenham – Bodø/Glimt 3-1
05.08. Csütörtök
Bodø/Glimt – Tottenham 0-2
Manchester United – Athletic Club 4-1