Leverkusen: Florian Wirtz már a Bayernről beszél?!
Mint ismert, Florian Wirtz kapcsán szinte biztosra veszik, a németek különösen, hogy a 22 esztendős klasszis elhagyja a Bayer Leverkusen együttesét. Wirtz legutóbb is erre utaló nyilatkozatot tett.
Ahogyan az egy Bundesliga-sztárnál lenni szokott, a rekordbajnok Bayern München együttesével máris összeboronálták a támadót. Florian Wirtz a Sports Illustradet című lapnak adott interjújában se nem cáfolni, se nem megerősíteni nem akarta a jövőjét firtató kérdéseket. Helyette inkább sokféleképpen értelmezhető választ adott.
„Szerencsés vagyok, hogy fantasztikus klubok érdeklődtek és érdeklődnek irántam. Németország és Európa legnagyobb klubjairól beszélhetünk! Számomra nagy kihívás, hogy elhagyjam az eddigi komfortzónámat, hogy újfajta tapasztalatokat gyűjthessek. Nem aggódok amiatt, hogy bárhogy is alakul a jövőm, beilleszkedési gondjaim lennének. Bízom magamban, így abban is, hogy könnyen beilleszkedő típus vagyok.” – fogalmazott az ominózus interjúban Wirtz.
„Folyamatosan tapasztalom, hogy nagy az érdeklődés a jövőmet illetően a közösségi médiában is. Jókat szoktam mosolyogni a feltételezéseken. A döntést egyedül én fogom meghozni, írjanak bármit rólam vagy velem kapcsolatban.” – tette még hozzá a Leverkusennel 2027 nyaráig szerződésben álló klasszis támadó.
Mindeközben sokan, például Fabrizio Romano is biztosra veszik, hogy amennyiben most távozik Wirtz Leverkusenből, a legnagyobb esélyes a szerződtetésére a Bayern München. Vajn véletlenül emelte ki külön, hogy a legnagyobb német klubok is érdeklődnek?!