Serie A: megnyerte a kupadöntő előtti főpróbát az AC Milan! – videóval
Az olasz bajnokság (Serie A) 36. fordulójának nyitó mérkőzését az AC Milan és a Bologna játszotta.
A Bologna szerezte meg a vezetést
Az első félidő nem bővelkedett komoly helyzetekben, pláne nem gólokban a Milan és a Bologna összecsapásán. A két fél nem igazán talált fogást a másikon, Maignannak kellett egyetlen nagy védést bemutatnia Dominguez lövésénél, így gól nélküli döntetlennel mehettek pihenni a csapatok. A második játékrész elején nagyon gyorsan megtörték a gólcsendet, a 49. percben ugyanis megszerezte a vezetést a Bologna! Dallinga fejelt tovább egy előreívelt labdát, amivel Orsolini indult meg, majd 17 méterről a jobb alsóba tekert, 0-1! Ebben a szezonban viszont a Milan szerezte a legtöbb pontot hátrányból, és a hazaiak ezúttal sem hazudtolták meg magukat!
A Milan ismét fordítani tudott
Az egyenlítés a 73. percben jött össze, amikor egy gyors ellentámadás végén Pulisc Gimenez elé tudta tenni a labdát, a támadó pedig a kapus lábai között a hálóba juttatta a játékszert, 1-1! Nem kellett sokat várni, és a fordítás is összejött a Milannak! Joao Felix lövése még lepattant az egyik védőről, viszont így Pulisic még nagyobb helyzetbe került, ő pedig 11 méterről a bal alsóba passzolt, 2-1! A végeredményt Gimenez állította be a hosszabbításban, aki Chukwueze passzából 9 méterről betalált, így a Milan 3:1-re megnyerte az összecsapást. A két csapat 5 nap múlva ismét meg fog mérkőzni, ám annak a mérkőzésnek a tétje már az Olasz Kupa elhódítása lesz.
AC Milan – Bologna 3-1 (0-0)
Helyszín: San Siro Vezette: L. Marinelli
Gólszerző: Gimenez (73., 90+2.), Pulisic (79.) ill. Orsolini (49.)
Sárga lapok: Loftus-Cheek (60.), Joao Felix (67.) ill. Lucumi (37.), Castro (90+1.)
Kiállítás: –ill.-
AC Milan: Maignan – Tomori, Gabbia, Pavlovic (Chukwueze 66.) – Jimenez (Walker 65.), Reijnders, Loftus-Cheek (Muash 78.), Hernández – Pulisic, Joao Felix – Jovic (Gimenez 65.) Vezetőedző: Sergio Conceicao
Bologna: Skorupski – Lykogiannis, Erlic (Lucumi 31.), Beukema, De Silvestri – Freuler, Moro (El Azzouzi 80.) – Dominguez, Pobega (Aebischer 61.), Orsolini (Cambiaghi 61.) – Dallinga (Castro 61.) Vezetőedző: Vincenzo Italiano
A mérkőzés összefoglalója:
A 36. forduló eredményei és további programja:
Péntek:
AC Milan – Bologna 3-1
Szombat:
15:00 Como – Cagliari
18:00 Lazio – Juventus (Tv: Aréna 4)
20:45 Empoli – Parma (Tv: Match 4)
Vasárnap:
12:30 Udinese – Monza (Tv: Match 4)
15:00 Hellas Verona – Lecce
18:00 Torino – Inter (Tv: Match 4)
20:45 Napoli – Genoa (Tv: Match 4)
Hétfő:
18:30 Venezia – Fiorentina
20:45 Atalanta – AS Roma (Tv: Aréna 4)
A bajnokság aktuális állása: