Egy év után megköszönték Moniz munkáját – HIVATALOS
A svájci bajnokságban (Szuperliga) szereplő FC Zürich bejelentést tett rutinos vezetőedzője sorsáról…
Az FC Zürich a 2024-2025-ös idény végeztével megköszönte Ricardo Moniz vezetőedzői munkáját, aki tavaly áprilisban nehéz helyzetben vette át a csapat irányítását.
A 60 éves holland szakember 2023 októberében került a svájci klub kötelékébe, ahol először a játékosok fejlesztéséért felelős szakosztályt vezette, majd 2024 januárjában az U21-es csapat élére került. Végül ugyanezen év áprilisában – az akkori edzők távozása nyomán – ő vezényelte le az idényhajrát a felnőttcsapatnál, amelyet a felsőházi rájátszás negyedik helyére kormányzott előre, kiharcolva a Konferencialiga-indulást. Ennek következtében a klub 2026-ig meghosszabbította Moniz szerződését.
A jelenlegi idényben ehhez képest visszaesett a Zürich teljesítménye, a csapat a bajnokság alapszakaszát a nyolcadik helyen zárta (így lemaradt a felsőházi rájátszásról), a Kl-selejtezők harmadik körében a portugál Vitória Guimaraesszel szemben elvérzett, míg a Svájci Kupában a legjobb nyolcig jutott. Az FCZ végül a lehető legjobb, hetedik helyen zárta az alsóházi rájátszást, de így is a váltás mellett döntöttek.
Moniz korábban hazánkban a Ferencváros és a Zalaegerszeg edzője is volt. A Zürich kispadján 46 tétmeccsen 19 győzelmet, 9 döntetlent és 18 vereséget regisztrált.