Man. City: a belga élvonal legjobbját szerződtetnék! – sajtóhír
Lapértesülések szerint a nagy nyári átalakulásra készülő Man. City együttesénél Ardon Jashari neve is előkelő helyen szerepel a lehetséges érkezők listáján.
A Club Brugge 22 esztendős középpályása elképesztő fejlődésen ment át első belgiumi szezonjában. Hogy mást ne említsünk, Jashari piaci értéke egy év alatt 6 millió euróról 25 millióra emelkedett. Mindemellett a már svájci válogatott játékost a belga élvonal legjobbjának is megválasztották
Nem véletlen tehát, hogy Pep Guardiola is felfigyelhetett Jashari teljesítményére, aki fiatalos lendületet hozhatna a Man. City átalakuló középpályájára.
Úgy tudnia, a manchesteriek már puhatolózódtak is a Club Brugge-nél, hogy a belgák milyen feltételek mellett válnának meg a védekező középpályástól. A City helyzetét nehezítheti, hogy Jashari, mint említettük, az idény elején érkezett Brugge-be: nevelőegyesületétől, a svájci Luzerntől.
A fiatal játékosok felfedezésében rendre élen járó Club Brugge ugyanakkor komoly bevételre is szert tehetne Jashari után. Az észak-macedón felmenőkkel is bíró játékost ugyanis 6 millió euróért vették, ennek legalább az öt- vagy hatszorosát megkérhetnék az angoloktól.
Ardon Jashari játékát egyébként a City-nél testközelből is figyelhették az idényben, hiszen a Bajnokok Ligájában találkozott a két csapat.