Régi-új edzője veszi át az AC Milan irányítását – sajtóhír
Az olasz bajnokság (Serie A) elmúlt idényében csak a nyolcadik helyen végző AC Milan újabb edzőváltásra készül…
Egybehangzó olasz sajtóértesülések szerint az AC Milan vezetősége megegyezett a csapat korábbi vezetőedzőjével, Massimiliano Allegrivel, hogy az egykori sikeredző ismét átvegye a Rossoneri irányítását.
A Football Italia összegzéséből kiderült, hogy Allegri megérkezett az egyesülethez és már csütörtök este aláírhatják a szerződést. A kiszivárgott híresztelések szerint a megállapodás 2+1 évre szól.
Az 57 éves livornói tréner korábban 2010 és 2014 között már dolgozott az AC Milannál, első évében olasz bajnoki címet és olasz Szuperkupát nyert az együttessel. Allegri az első milánói időszakában 178 mérkőzésen irányította a Rossonerit. Azóta két külön megszakításban volt a Juventus edzője. A torinóiaknál 2014 és 2019 között 271, majd 2021 óta 149 összecsapáson vezényelt. A csapattal a bajnoki címet és az Olasz Kupát is ötször hódította el, 2015-ben és 2017-ben pedig Bajnokok Ligája-döntőt vívott velük.
A Milannál Stefano Pioli tavaly nyári távozása után a portugál Paulo Fonseca vette át a gyeplőt, a gyenge eredmények miatt azonban múlt december végén megköszönték a munkáját. A helyére lépő honfitársa, Sergio Conceicao sem tudta azonban felrázni a társaságot, így a szebb napokat is látott Rossoneri csak a nyolcadik helyen futott be a bajnokságban, és mivel a Coppa Italia döntőjét is elvesztette a Bologna ellen, lemaradt a nemzetközi kupaindulásról.