Kinevezte új edzőjét az AC Milan – HIVATALOS
A korábbi várakozásoknak megfelelően az AC Milan a gyengén sikerült szezon után valóban megköszönte vezetőedzője munkáját, és régi ismerőst nevezett ki a kispadjára…
Let’s give a warm welcome to our new Head Coach, Massimiliano Allegri! 👏#SempreMilan
— AC Milan (@acmilan) May 30, 2025
Az AC Milan a pénteki napon bejelentette, hogy Massimiliano Allegrit nevezte ki a csapat új vezetőedzőjének, akivel 2+1 évre szóló megállapodást kötöttek.
Az 57 éves livornói tréner korábban 2010 és 2014 között már dolgozott az AC Milannál, első évében olasz bajnoki címet és olasz Szuperkupát nyert az együttessel. Allegri az első milánói időszakában 178 mérkőzésen irányította a Rossonerit. Azóta két külön megszakításban volt a Juventus edzője. A torinóiaknál 2014 és 2019 között 271, majd 2021 óta 149 összecsapáson vezényelt. A csapattal a bajnoki címet és az Olasz Kupát is ötször hódította el, 2015-ben és 2017-ben pedig Bajnokok Ligája-döntőt vívott velük.
A Milannál Stefano Pioli tavaly nyári távozása után a portugál Paulo Fonseca vette át a gyeplőt, a gyenge eredmények miatt azonban múlt december végén megköszönték a munkáját. A helyére lépő honfitársa, Sergio Conceicao sem tudta azonban felrázni a társaságot, így a szebb napokat is látott Rossoneri csak a nyolcadik helyen futott be a bajnokságban, és mivel a Coppa Italia döntőjét is elvesztette a Bologna ellen, lemaradt a nemzetközi kupaindulásról.