Trent Alexander-Arnold érkezését jelentette be a Real Madrid – hivatalos
Trent Alexander-Arnold a Real Madrid új játékosa.
A 26 éves angol válogatott játékos a Liverpooltól érkezik, ahol teljes pályafutását töltötte eddig. Az angol klubnál egy sikeres korszak kulcsszereplője volt, amelynek során nemrégiben megnyerte a Premier League-et. Összesen 9 trófeát nyert az Anfield-i csapattal: 1 Bajnokok Ligáját, 1 Klubvilágbajnokságot, 1 Európai Szuperkupát, 2 Premier League-et, 1 Angol Kupát, 2 Ligakupát és 1 Angol Szuperkupát.
A jobb oldali védőként, de akár középpályásként is bevethető Alexander-Arnold a Liverpool utánpótlásában nevelkedett. Hatévesen csatlakozott a klubhoz, és 18 évesen, 2016 októberében mutatkozott be az első csapatban. Ez volt az első a 354 mérkőzése közül a liverpooli együttesben, amelyeken összesen 23 gólt szerzett.
Jelentős nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, és két Bajnokok Ligája-döntőben is kezdőként szerepelt. 2018-ban Kijevben vereséget szenvedett a Real Madrid ellen, majd 2019-ben a Liverpool történetének hatodik BEK/BL-trófeáját nyerte meg a Tottenham ellen. Emellett kulcsszerepe volt az angol csapat két legutóbbi Premier League-győzelmében is.
Trent Alexander-Arnold 2018 óta angol válogatott, és két világbajnokságon (2018, 2022), valamint egy Európa-bajnokságon (2024) vett részt. Az utóbbi tornán döntőt játszott, amelyet Spanyolország ellen veszítettek el. Karrierje során egyszer bekerült a FIFA FIFPro World 11-be (2020), kétszer a Bajnokok Ligája szezoncsapatába (2018/19 és 2021/22), valamint háromszor a Premier League álomcsapatába (2018/19, 2019/20 és 2021/22). Emellett a 2019/20-as idényben őt választották meg a Premier League legjobb fiatal játékosának.
A 26 éves angol védő így végül idő előtt érkezett, így biztosítva és megerősítve a csapat védelmét még a Klubvilágbajnokságot megelőzően. A játékos Dean Huijsen után a Real Madrid második nagy nyári igazolása. Xabi Alonso immár két klasszissal megerősödve várhatja a madridi klub irányítását a Klubvilágbajnokságon, amely megnyerése a klub jelenlegi első számú célja a nyárra előretekintve.
PÁLYAFUTÁS
Liverpool utánpótláscsapatai (2004–2016)
Liverpool (2016–2025)
Real Madrid (2025–)
TRÓFEÁK
1 Bajnokok Ligája
1 Klubvilágbajnokság
1 Európai Szuperkupa
2 Premier League
1 Angol Kupa
2 Ligakupa
1 Angol Szuperkupa
forrás: realmadrid.es