Visszatér a Bundesligába a mellőzött magyar védő
Az elmúlt tavaszt Belgiumban töltő magyar válogatott hátvéd a következő idényre visszatér Bundesliga-klubjához…
A Hoffenheimtől tavasszal kölcsönben a belga Standard Liégénél futballozó magyar hátvéd, Szalai Attila a kölcsön lejártával visszatér a német együtteshez.
A 27 éves hátvéd a Nemzeti Sporthíradónak nyilatkozva árulta el, hogy a Standardnál csupán öt mérkőzésen léphetett pályára, mert márciusban elszakadt a jobb lábában a combfeszítőizom, és csak múlt szombaton, az utolsó fordulóban térhetett vissza:
„Összességében pozitívumként értékelem a belgiumi időszakot, de sajnos elég sokat kihagytam, és ez egy picit rányomta a bélyegét a tavaszomra. Annak nagyon örülök, hogy jól sikerült a felépülésem és vissza tudtam térni.”
Szalai kiemelte, fantasztikus volt és nagyon sokat jelentett neki, hogy márciusban visszakerült a válogatottba, ugyanakkor egyértelmű volt számára, hogy a nyáron nem számít rá Marco Rossi szövetségi kapitány, hiszen tavasz óta csak egyetlen mérkőzésen lépett pályára a klubcsapatában, ez pedig nem elég a meghívóhoz.
„Jelenleg itthon vagyok Magyarországon, a szabadságomat töltöm. Különleges lesz ez a nyár, hiszen hosszú idő után ez az első, amikor nem vagyok a válogatottban, úgyhogy lesz néhány hét pihenőm, amit a családommal töltök” – mesélte.
Szalai elárulta: július 4-én kell edzésbe állnia a Hoffenheimnél. A szakvezetés szeretné, ha ott kezdené a felkészülést, később pedig leülnek beszélni a folytatásról.
„Ha számolnak velem, természetesen nagyon szívesen maradnék a Hoffenheimben. Szeretném bizonyítani, hogy igenis odavaló vagyok erre a szintre, mert tudom, hogy mire vagyok képes. Tudom, hogy képes vagyok a Bundesligában játszani” – szögezte le.
Ugyanakkor Szalai hozzátette, hogy más lehetőségek iránt is nyitott szemmel járnak, menedzsere folyamatosan informálja őt a megkeresésekről.