Site icon Fociclub

Felkészülés: sima győzelmet aratott a magyar U18-as válogatott

A magyar U18-as válogatott a héten két felkészülési mérkőzést játszik Svédországban, melyből az elsőt szerdán vívták meg…

A magyar U18-as válogatott három első félidei találattal 3-0-ra legyőzte Szerbia korosztályos csapatát szerda este.

A mieink ragyogóan kezdték a mérkőzést, Barkóczi Barnabás találatával már a 10. percben vezetést szereztek, majd Egri Imre góljával a 28. percben megduplázták az előnyt. Nemcsak eredményesen, hanem látványosan is játszott a magyar csapa, amely a 44. percben az újonc Vörös Barnabás góljával már 3-0-ra vezetett.

A második félidő már jóval kiegyenlítettebb játékot hozott, de a szerbeknek nem sikerült megszerezniük a szépítő találatot, így a mieink az első félidei remek játékuknak köszönhetően megérdemelt győzelmet arattak.

A magyar csapat vasárnap délután a házigazda svédekkel mérkőzik meg.

Magyarország U18 – Szerbia U18 3-0 (3-0)
Gólszerzők:
Barkóczi (10.), Egri (28.), Vörös (44.), ill.

Magyarország U18: Bozó Mirkó – Lakatos Noel (Tercza Gergő 83.), Mona Árpád, Vitályos Viktor, Bolgár Botond – Hős Zsombor (Szekér Botond, 90.), Madarász Ádám (Décsy Ádám, 61.), Vörös Barnabás – Egri Imre (Kun Ákos, 76.), Kovács Bendegúz (Kancsij Artúr, 61.), Barkóczi Barnabás (Bősze Levente, 61.)

Exit mobile version