Hosszabbított csapatával a légiós magyar támadó – HIVATALOS
Véget ért az elmúlt hetek huzavonája, és a szebb napokat is látott magyar támadó meghosszabbította szerződését román élvonalbeli klubjával…
Az UTA Arad a szerdai napon megerősítette, hogy a 2025-2026-os szezon végéig meghosszabbította a csapat magyar játékosa, Zsóri Dániel lejáró szerződését.
A még mindig csak 24 éves magyar csatár Nagyváradon született, de a Debreceni VSC akadémiáján nevelkedett és a Lokinál lett profi futballista. Zsóri a hajdúsági csapat színeiben tett szert nemzetközi ismertségre, amikor egy Ferencváros elleni találatát 2019-ben Puskás-díjjal jutalamazták.
A támadó később a Fehérvár alkalmazásában szerepelt, ahonnan kölcsönben megfordult többek közt a Zalaegerszeg alkalmazásában is, majd az MTK-hoz került, később a másodosztályú Budafok sorait erősítette, tavaly szeptemberben igazolt Aradra.
Zsóri a legutóbbi idényben 19 mérkőzésen három gólt és két asszisztot jegyzett a 16 csapatos mezőnyben a tizedik helyen végző UTA színeiben.