Női Eb-selejtezők: ellenfeleket kaptak a magyar utánpótlás-válogatottak
Az UEFA elkészítette a női utánpótlás Európa-bajnoki selejtezők ligánkénti csoportbeosztását, így ellenefeleket kapott a magyar U17-es és U19-es válogatott…
A magyar női U17-es válogatott Az A Ligában Spanyolországgal, Portugáliával és Bulgáriával került aznoos csoportba. A hispánok ötszörös Eb-győztesek, míg a portugálok korosztályos csapata 2019-ben Eb-elődöntőt játszott.
„Bombaerős csoportba sorsoltak minket. A reális célunk a harmadik hely megszerzése lesz a spanyolok és a portugálok megszorongatásával, és Bulgária legyőzésével. Mindenféleképpen a maximumot szeretnénk kihozni a selejtezőn való szereplésünkből” – nyilatkozta a május végén kinevezett új szövetségi edző, Makrai László.
Eközben a magyar női U19-es válogatott a B Ligában Csehország, Litvánia és Moldova társaságában nyert besorolást a 4. csoportba.
„A sorsolás előtt is egyértelmű volt, és most, a sorsolás után is változatlan: az elsődleges célunk, hogy visszajussunk az A ligába. Tiszteljük az ellenfeleinket, de a fókusz továbbra is saját magunkon és a fejlődésünkön van” – nyilatkozta Gajdóczi Tibor szövetségi edző.
A mérkőzések helyszíne és időpontja még nem hivatalos.