A klubvilágbajnokság első játéknapján a Bayern München együttese is pályára lépett, méghozzá az Auckland City ellen.
Erődemonstráció az első félidőben
Az első pillanatoktól kezdve hatalmas fölényben játszott a Bayern München együttese, amely a 6. percben meg is szerezte a vezetést. Ekkor egy beívelt szögletet Tah fejelt vissza a hosszún, középen pedig Coman bólintott a bal felső sarokba, 1-0! Nem kellett sokat várni az újabb német gólra, a 18. percben Coman lefejelt labdáját Boey az ötös sarkáról a hosszú alsóba lőtte, 2-0! Két minutummal később ismét ünnepelhettek a bajorok, Müller centerezését Kane nem találta el, de a hosszún Olise érkezett, akinek 3 méterről csak az üres kapuba kellett passzolnia, 3-0! Újabb két perc elteltével megint megzörrent az Auckland kapuja, Coman lőtt a bal alsó sarokba a tizenhatoson belülről, 4-0! Már-már úgy nézett ki, hogy az első játékrészt „megússza” 4 kapott góllal az Auckland, de a rendes játékidő utolsó pillanataiban Olise beadását Müller pofozta közelről a kapuba, 5-0! De ezzel még nem volt vége az első játékrésznek, a ráadásban ugyanis Olise tekert a tizenhatos előteréből a hosszú sarokba, 6-0!
Meglett a közte tíz
A második játékrészben érezhetően alacsonyabb fordulatszámon pörgött a Bayern, de így is rendre eljutottak helyzetekig. A 68. percben végül a második félidőben is eredményes tudott lenni a német csapat, miután Musiala 17 méterről a bal sarokba tekert, 7-0! A 73. minutumban ismét eredményes volt Musiala, aki ezúttal tizenegyesből vette be Tracey kapuját, 8-0! A 84. percben pedig már mesterhármast ünnepelhett a csereként pályára lépő középpályás! A több nagy védést is bemutató Tracey adta el a labdát a tizenhatosnál, amire Musiala csapott le, és kihasználta a kapus hibáját, 9-0! Az első játékrészhez hasonlóan a rendes játékidő utolsó pillanataiban is eredményes tudott lenni Thomas Müller, aki ismét közelről találta hálóba, beállítva ezzel a 10:0-s végeredményt.
Bayern München – Auckland City 10-0 (6-0)
Helyszín: TQL Stadium (Cincinnati) Vezette: Sy I.
Gólszerzők: Coman (6., 22.), Boey (18.), Olise (20., 45+3.), Müller (45., 89.), Musiala (68., 73. – büntető, 84.) ill.
Sárga lap: ill.
Kiállítás: – ill. –
Bayern München: Neuer – Boey, Tah, Stanisic (Aznou 82.), Guerreiro (Upamecano 61.) – Kimmich, Pavlovic – Olise (Karl 46.), Müller, Coman (Gnabry 46.) – Kane (Musiala 61.) Vezetőedző: Vincent Kompany
Auckland City: Tracey – Lobo (Lagos 66.), Mitchell, den Heijer (Rogers 82.), Boxall, Murati – Garriga (Zhou 66.), Ilich – Manickum (Kilkolly 71.), Bevan, Yoo (De Vries 71.) Vezetőedző: Ivan Vicelic
Borítókép: (Photo by S. Mellar/FC Bayern via Getty Images)