Ismét a támadósorán erősített a Puskás Akadémia! – Hivatalos
A labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémia együttese hivatalos oldalán jelentette be, hogy Lukács Dániel szerződtetésével erősítették meg a támadósorukat.
Tovább folytatja kerete megerősítését a Puskás Akadémia együttese, amely ezúttal ismét a támadósorán frissített. Az előző szezont a második helyen záró alakulat ugyanis bejelentette Lukács Dániel szerződtetését.
A csatár még 2015-ben mutatkozott be az élvonalban a Budapest Honvéd játékosaként. Ezt követően játszott Újpesten, majd Tiszakécskén is, mielőtt 2021-ben a Kecskeméthez került. Lukács a KTE-nél érte el eddigi legnagyobb sikerét, a 2021/22-es idényben ugyanis 25 találattal az NB II gólkirálya lett, oroszlánrészt vállalva a csapat feljutásában. Ezt követően viszont a Diósgyőrhöz került, ahol szintén ki tudta harcolni a feljutást, majd 2024 januárjában visszatért Kecskemétre.
A Puskás a KTE közleménye alapján átigazolási díj fejében szerezte meg a 29 éves támadót, aki 3 évre, azaz 2028 nyaráig kötelezte el magát a felcsúti csapatnál. Az előző szezon ezüstérmese így pár nap alatt két korábbi NB II-es gólkirályt szerződtetett, nemrég ugyanis Nagy Zoárd érkezését is bejelentette a klub.
Lukács Dániel az előző szezonban 30 mérkőzésen lépett pályára a Kecskemét színeiben, ezeken 7 gólig és 9 gólpasszig jutott.