A sportigazgató után a vezetőedző is visszatért a DVTK-hoz – HIVATALOS
Ahogyan arról beszámoltunk, a tavaly novemberben kinevezett sportigazgató távozott a Diósgyőrtől, ami lehetőséget adott a korábbi edzőnek a visszatérésre…
A Diósgyőri VTK hivatalos oldalán számotl be róla, hogy ismét a februárban menesztett Vladimir Radenkovics irányítja a csapat munkáját.
A 47 éves szerb szakember először 2013 és 2015 között dolgozott a borsodiaknál Tomiszlav Szivics stábjában, később Ivan Vukomanovics mellett a Slovan Bratislavánál és a ciprusi Apollon Limasszolnál, Mladen Krsztaljics mellett a Maccabi Tel Avivnál, míg Dejan Sztankovics mellett a Crvena zvezdánál dolgozott asszisztesként. Radenkovics emellett 2021-ben 17 mérkőzés erejéig a szerb élvonalbeli Radnicski csapatát is irányította már vezetőedzőként.
Radenkovics egy évig, 2024 februárjától idén februárig irányította a miskolci csapatot, melynek összesen 37 tétmérkőzésen ült a kispadján, vezetésével ezekből 15-öt megnyert, 12-szer játszott döntetlent, emellett tíz alkalommal kikapott. Emlékezetes, hogy a szerb szakemberrel a miskolciak harmadik helyen vonultak téli szünetre, és távozásakor a negyedik pozíciót foglalta el a klub, amely végül a hatodik helyen zárt az előző idényben.
„Örömmel jövök ismét Diósgyőrbe, mert ahogy korábban többször elmondtam, úgy érzem itt magam, mintha a második otthonom lenne. Távozásomkor is nyitott voltam a visszatérésre, de meg sem fordult a fejemben, hogy már néhány hónap múlva sor kerülhet rá, de ilyen a labdarúgás, ilyen az élet” – fogalmazott a régi-új tréner.
„Kovács Zoltán sportigazgatóról nem csak a közös diósgyőri évből őrzök pozitív emlékeket, hanem az azóta eltelt időszakban is több-kevesebb rendszerességgel beszéltünk telefonon, illetve néhányszor találkoztunk. Jelentősen meg fogja könnyíteni a munkámat, hogy egy ilyen pozitív személyiségű sportigazgató áll mögöttem, aki támogatja az elképzeléseimet, mert közösen mindig tovább jutunk, mint egyedül. Számomra fontos, hogy labdarúgóként, majd sportvezetőként nyert már címeket, illetve sok tapasztalatot szerzett Magyarországon és a nemzetközi labdarúgásban.”
„Annak ellenére, hogy az előző idényben is Diósgyőrben dolgoztam, hétfőn tiszta lappal kezdjük újra a közös munkát, és új játékosokból kell új csapatot építeni. Persze lesznek olyan labdarúgók, akikkel már dolgoztam együtt, velük könnyebb lesz felvenni a fonalat, hiszen ismerik az elképzeléseimet, és tudják, mit várok el tőlük. Azonban bízom benne, hogy a többiekkel is gyorsan egy hullámhosszra hangolódunk, és eredményes lesz az együttműködésünk. Az előző bajnokságban egy sikeres őszt követően nem tudtuk befejezni a munkát, ám most szeretnék az eredményeinkkel sok örömet okozni a DVTK szurkolóinak, azaz szeretnénk valami különlegeset elérni az előttünk álló időben” – tette hozzá az edző.