Site icon Fociclub

Az MTK és a Honvéd fiatal játékosa helyet cserélt egymással – HIVATALOS

Az MTK Budapest és a Budapest Honvéd egy-egy játékosa helyet cserélt egymással a két fővárosi klub között…

 

Az MTK Budapest hivatalos oldalán jelentette be, hogy megszerezte Átrok Zalán játékjogát a Budapest Honvédtól.

A 19 éves támadó középpályás mindössze 17 esztendősen mutatkozott be az NB I-ben, 2023 tavaszán 11 alkalommal is pályára léphetett az élvonalban. Az elmúlt fél évben az NB II élmezőnyében záró Kozármisleny alapembere volt, kölcsönjátéka alatt gólt is szerzett, valamint előkészítőként is segítette csapatát.

Ezzel egyidőben eldőlt az is, hogy a megállapodás részeként a 22 éves Zuigeber Ákos a Honvédhoz igazolt, melyet a kispestiek is megerősítettek weboldalukon. A fiatal támadó középpályás az Újpest, majd az MTK Budapest utánpótlásában pallérozódott, ez idő alatt pedig több korosztályban is utánpótlás-válogatott meghívóval díjazták teljesítményét. A kék-fehéreknél 2019-ben profi szerződést kapott, majd Dorogon, Budafokon és Szegeden is kölcsönben játszott. A legutóbbi idényben ismét a budafokiak színeiben futballozott, 25 meccsen 4 gólt és 5 gólpasszt jegyzett.

„Nagyon örülök, hogy itt lehetek! Úgy gondolom, hogy egy nagyon jó közegbe kerültem, a csapattársak jól fogadtak. Nagy célokkal érkeztem, sokat szeretnék játszani, minél több mérkőzést megnyerni. Mindenekelőtt vár most ránk egy felkészülés, amely mindenki számára ad majd egy olyan állóképességet, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsuk a szezonban. Tisztában vagyok azzal, hogy milyen nagy múltú klubhoz érkeztem. Az utolsó porcikámig tisztelni fogom ezt a klubot. Az öltözőben vannak olyanok, akik korábban már voltak a csapattársaim. Baki Ákossal játszottunk együtt az MTK-ban, az utánpótlás válogatottból ismerjük egymást Szabó Alexszel és Csontos Dominikkal, de Földi Dominikot és Dúzs Gellértet is ismerem” – jelentette ki Zuigeber.

Exit mobile version