Site icon Fociclub

NB I: több poszton bevethető játékossal erősített az MTK! – Hivatalos

A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK Budapest együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy szerződtették Bévárdi Zsombort.

Tovább folytatódik az MTK keretének nyári átalakítása, a klub ugyanis egy újabb érkezőt jelentett be a mai napon. A fővárosi alakulatnál ezúttal Bévárdi Zsombor szerződtetéséről számoltak be, aki átigazolási díj ellenében érkezett a csapathoz.

Bévárdi a Puskás Akadémia játékosa volt, de az előző idényt kölcsönben a Budapest Honvédnál töltötte. A másodosztályú csapatnál 19 mérkőzésen 2 gólig és 5 gólpasszig jutott  a 26 éves játékos. Teljesítményével meg is győzte a Honvédot, akik szerették volna őt végleg megszerezni a Puskástól. A két csapat meg is állapodott az átigazolásról, de a játékos inkább az MTK-ban szerette volna folytatni a karrierjét.

Ezt követően nem sokkal meg is született a bejelentés az MTK részéről, hogy megszerezték a jobbhátvédként és jobbszélsőként is bevethető játékost. A szélső korábban a Kaposvár, a Debreceni VSC és a Puskás Akadémia színeiben 68 élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára.

Bévárdi Zsombor összességében az MTK Budapest 5. nyári szerzeménye Átrok István Zalán, Jakub Plsek, Széles Imre és Szépe János után.

Exit mobile version