Új szerződést kapott klubjától a fiatal magyar légiós – HIVATALOS
A dán FC Köbenhavn együttesénél pallérozódó tehetséges magyar középpályás továbbra is megkaphatja a lehetőséget klubjától…
Az FC Köbenhavn hivatalos csatornáin keresztül erősítette meg, hogy 2030-ig megújította tehetséges magyar középpályása, Németh Hunor szerződését.
A 18 éves középpályás februárban felkerült az FCK első csapatába, de ott még nem mutatkozott be, viszont az elmúlt években meggyőző teljesítményt nyújtott az utánpótlás-csapatokban. Ráadásul a közelmúltban Németh kapta meg a csapaton belül a KB hagyományos Granen tehetségdíját, amelyet 1944 óta minden évben odaítélnek egy-egy kiemelkedő teljesítményt nyújtó utánpótlás-játékosnak.
„A családomnak és nekem is sokat jelent ez a hosszú távú szerződés, már nagyon vártam ezt a napot. Érzésem szerint az elmúlt fél évben minden téren fejlődtem, felvettem a ritmust az első csapatnál. Ehhez nyilván idő kellett, de immár készen állok, hogy a felnőttek között bizonyítsak. Most az a legfontosabb, hogy jól sikerüljön a nyári felkészülés, utána pedig szeretném kiharcolni a helyem a csapatban. Első lépésként szeretnék minden találkozón keretben lenni, utána pedig rendszeresen a kezdőcsapatban helyet kapni. Majd meglátjuk, hogy ehhez mennyi idő kell, de a hosszú távú célom, hogy az együttes egyik meghatározó játékosává váljak” – nyilatkozta a játékos.
„Hunor készen áll keményen dolgozni azért, hogy elérje a céljait. Nemzetközi szintű tehetség” – mondta a koppenhágaiak sportigazgatója, Sune Smith-Nielsen a klub hivatalos honlapjának.