Tovább folytatódtak a klubvilágbajnokság csoportküzdelmei, ahol az E-jelű kvartett 2. fordulójában az Inter az Urawával csapott össze.
Hátrányba került az Inter
Az Inter futballozott fölényben az első percektől kezdve, de a vezetést mégis az Urawa szerezte meg. A 11. minutumban egy labdaszerzést követően Kaneko passzából Watanabe lőtt kapura, ami Darmian lábán irányt változtatva megoldhatatlan feladatot jelentett Sommernek, 0-1! A 19. percben nagyon közel járt az egyenlítéshez az Inter, Lautaro Martinez fejese azonban a keresztlécet találta telibe. A folytatásban is az Inter volt fölényben, de igazán nagy helyzeteket nem tudtak kialakítani, így a szünetre egygólos előnnyel mehetett az Urawa.
Fordítani tudott Chivu csapata
A második játékrészben sem változott a játék képe, az Inter irányított a játékot, de sokáig igazán komoly veszélyt nem jelentettek a japán csapat kapujára. A 78. percben végül megtört a jég, egy szöglet után ugyanis Lautaro Martinez tudott egyenlíteni, aki egy klasszis megmozdulással a kapuba húzta a játékszert, 1-1! Az egyenlítést követően is ment előre az Inter, és végül a hosszabbításban összejött a fordítás is a csapatnak! Egy beadást követően az első lövést még blokkolni tudták az Urawa védői, de a lepattanóra Carboni ért oda elsőként, ő pedig a jobb sarokba passzolt, 2-1! Az Inter így ha nem is túl meggyőző játékkal, de be tudta gyűjteni a három pontot.
Inter – Urawa Red Diamonds 2-1 (0-1)
Helyszín: Lumen Field (Seattle) Vezette: D. Beida
Gólszerzők: Martinez (78.), Carboni (90+2.) ill. Watanabe (11.)
Sárga lap: –ill. Nishikawa (61.), Sekine (67.), Thiago (80.)
Kiállítás: – ill. –
Inter: Sommer – Carlos Augusto, de Vrij, Darmian – Dimarco (Bastoni 72.), Zalewski (Mkhitaryan 46.), Asllani (Carboni 72.), Barella, Luis Henrique (Sucic 85.) – Martinez, S. Esposito (F. Esposito 46.) Vezetőedző: Cristian Chivu
Urawa: Nishikawa – Ishihara, Danilo Boza, Hoibraaten, Naganuma (Ogiwara 87.) – Gustafson (Haraguchi 87.), Yasui – Kaneko (Sekine 65.), Matheus Savio (Matsumoto 79.), Watanabe – Matsuo (Thiago 79.) Vezetőedző: Maciej Skorza