Klub-vb: hétgólos mérkőzésen nyert a Borussia Dortmund! – videóval
A Niko Kovac vezette Borussia Dortmund a dél-afrikai Mamelodi Sundowns együttese ellen lépett pályára a klub-vb 2. fordulójában.
Mindkét csapat részéről óriási egyéni hibák az első félidőben
A vezetést nem kis meglepetésre a Mamelodi Sundowns szerezte meg. A 11. percben Matthews passzolt Lucas Ribeirohoz, aki először kicselezte Antont, majd a becsúszó Bensebaini mellette is elvitte a labdát. A brazil támadó ezt követően már senkitől sem zavartatva tört kapura, aki nagyjából 7 méterről a kapu bal oldalába lőtt (1-0). A dél-afrikai csapat sokáig nem örülhetett az előnynek, a Dortmundtól gyorsan jött a válasz. A 16. percben a Mamelodi kapusa, Williams követett el óriási hibát, gyakorlatilag Nmecha elé passzolt, akinek már csak az üres kapuba kellett gurítani a labdát (1-1). A 34. percben fordított Niko Kovac legénysége, Brandt beadását követően Guirassy bólintott az ellenfél hálójába (1-2). Az első félidő végéhez közeledve kétgólosra nőtt a BVB előnye. A 45. percben Brandt adta be a labdát a szélről, melyet Williams éppen Jobe Bellingham elé ütött. A fiatal angol középpályás maga elé tette a labdát, mely azt a hálóba lőtte (1-3).
A második félidőben sem adta fel a harcot a dél-afrikai együttes
A fordulást követően már háromgólos előnyre is szert tudott tenni a Borussia Dortmund. Az 59. Svensson beadása után Mudauról a saját hálójába pattant a labda (1-4). A 62. percben szépített a Mamelodi Sundowns. Mokoena ívelt a kapu elé szabadrúgásból, mely után Rayners csúsztatott kapura. Elsőre a kapufát találta el, majd a kipattanót már a hálóba bólintott (2-4). A 90. percben egygólosra csökkentette hátrányát a dél-afrikai együttes! Lethlaku passza után Mothiba vette be Kobel kapuját (3-4).
Mamelodi Sundowns – Borussia Dortmund 3-4 (1-3)
Helyszín: TQL Stadion (Cincinnati); Vezette: Juan Benítez (paraguayi)
Gólszerzők: Ribeiro (11.), Rayners (62.), Mothiba (90.) ill. Nmecha (16.), Guirassy (34.), Bellingham (45.), Mudau (59 – öngól.)
Sárga lap: Matthews (66.), Allende (90+6.) ill. Chukwuemeka (64.), Beier (86.)
Kiállítás: – ill. –
Mamelodi: Williams – Mudau, Cupido, Kekana, Lunga – Allende Bravo, Mokoena (Arthur Sales 69.) – Ribeiro (Morena 69.), Zwane (Lethlaku 86.), Matthews (Adams 69.) – Rayners (Mothiba 77.). Vezetőedző: Migeul Cardoso
Dortmund: Kobel – Süle (Ryerson 83.), Anton, Bensebaini – Couto, Bellingham (Beier 83.), Nmecha (Sabitzer 62.), Gross, Svensson – Brandt (Chukwuemeka 62.), Guirassy (Adeyemi 90+2.). Vezetőedző: Niko Kovac
Videós összefoglaló:
A F-csoport állása:
Borítókép: (Photo by Michael Reaves/Getty Images)