Nemzetközi sajtóértesülések szerint a Ferencváros következő nyári igazolása Ukrajnából érkezhet a zöld-fehérekhez…
A GazetaBlic információi szerint a Ferencváros komolyan fontolóra vette az ukrán Cserkasziban légióskodó koszovói válogatott középpályás, Muharrem Jashari szerződtetését.
A 27 éves támadó középpályás azelőtt hazájában a Trepca ’89 és a Drita csapatában játszott, tavaly januárban igazolt a Cserkaszihoz. Jashari az elmúlt másfél idény alatt minden sorozatot figyelembe véve 43 mérkőzésen öt gólt és tíz gólpasszt jegyzett. Ebből öt találat és hét előkészítés a 2024-2025-ös ukrán bajnoki kiírás során került a neve mellé, miközben csapata a 12. helyen zárta a bajnokságot.
A koszovói forrás kiemelte, hogy a Fradi mellett két másik ukrán csapat, a Karpati Lviv és a Polisszja Zsitomir, illetve az osztrák LASK Linz, valamint a bolgár CSZKA Szófia is érdeklődik az elsősorban támadó, de középső középpályásként is bevethető játékos iránt.
(Forrás: Photo by Vasile Mihai-Antonio/Getty Images)