La Liga: 24 év után tért vissza az élvonalba a Real Oviedo
A Levante és az Elche automatikus feljutása után szombaton játszották le a spanyol másodosztály (La Liga 2) playoff-döntőjének visszavágóját…
A spanyol másodosztály rájátszásának megnyerésével a Real Oviedo jutott fel az élvonalba, miután az asztúriai együttes az első mérkőzés 1-0-s elvesztése után hosszabbítás után 3-1-re megnyerte a Mirandés elleni visszavágót odahaza.
Az 1926-ban alapított Oviedo korábban évtizedeken át rendszeres résztvevője volt a spanyol első osztálynak, azonban a 2000-2001-es szezon végi kiesése óta nem járt a La Ligában. A „kékek” azóta több szezont a negyedosztályban is kénytelenek voltak eltölteni, majd 2015-ben kerültek vissza a második vonalba, ahol rendre középcsapat voltak.
A 40 éves Santi Cazorla 2023-ban tért vissza hajdani nevelőegyesületéhez, nem titkoltan azzal a céllal, hogy segítse az Oviedo élvonalbeli visszatérését, a döntő visszavágóján is betalált. Tavaly még elvesztették a rájátszás döntőjét az Espanyol ellen, az aktuális idényben a harmadik hellyel nyertek jogosultságot a playoffbeli szereplésre. Végül a veterán klasszis második idényében a csapat révbe ért, és a rájátszás megnyerésével feljutott a La Ligába.
Az Oviedo a playoff elődöntőjében az Almeriát búcsúztatta 3-2-es összesítéssel, majd a története első élvonalbeli feljutásában reménykedő Mirandést múlta felül végletekig kiélezett küzdelem árán.
(Borítókép: Photo by Juan Manuel Serrano Arce/Getty Images)