Site icon Fociclub

Három angol csapat vinné az MTK játékosát – sajtóhír

Szigetországi sajtóbeszámolók értelmében az MTK Budapest húzóembere iránt az angol másodosztályból mutatkozik érdeklődés…

Wales Online összegzése alapján az MTK Budapest középpályása, Kosznovszky Márk szerződtetése iránt három angol másodosztályú csapat érdeklődik, a korábban már jegyzett Portsmouth mellett a Sheffield United és a Swansea City ugyancsak figyelemmel kíséri helyzetét.

A 23 éves labdarúgó 2013 és 2019 között az MTK utánpótlásában pallérozódott, majd a Parma színeiben szerepelt Olaszországban, de 2021-ben visszatért a kék-fehérekhez, és azóta az első csapatot erősíti. Kosznovszky mostanáig 58 tétmérkőzésen öt-öt gólt és gólpasszt regisztrált az MTK színeiben.

Az MTK klubmenedzsere, Polyák Balázs már tavaly decemberben megerősítette a játékos iránt tapasztalható érdeklődést: „Valóban van több érdeklődés Márk iránt. Nagy értéke a klubnak és magyar labdarúgásnak is. Közösen dolgozunk azon, hogy a pályafutása a legjobb irányba haladhasson.”

Exit mobile version