PL: hosszabbított szenegáli válogatott középpályásával az Everton! – hivatalos
Az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Everton meghosszabbította szenegáli válogatott középpályásának a szerződését.
Az Everton hivatalos csatornáin keresztül számolt be arról, hogy megújították Idrissa Gueye kontraktusát, mely eredetileg idén nyáron járt volna le. Az új szerződése a 2025/2026-os idényre érvényes, de a megállapodás tartalmaz további egy évre szóló opciót is.
Idrissa Gueye először 2016 nyarán igazolt át az Evertonhoz az Aston Villától, három szezont követően a váltás mellett döntött, és aláírt a PSG-hez. A szenegáli középpályás 2022-ben visszatért a liverpooli gárdához, ahol azóta is kulcsfigurának számít. Gueye minden sorozatot egybe véve ez idáig 211 mérkőzésen lépett pályára az Evertonban, ezeken 8 találatot és 8 gólpasszt jegyzett. Az említett csapatok mellett még a Lille-ben fordult meg pályafutása során. Többek között háromszoros francia bajnoknak, valamint háromszoros Francia Kupa győztesnek mondhatja magát. A szenegáli válogatottban 2011 novemberében debütált, a címeres mezt eddig 113 alkalommal húzhatta fel magára, melyeken 7 gólt szerzett. A nemzeti csapat tagjaként 2022-ben elhódította az Afrikai Nemzetek Kupáját.