A Newcastle középpályásával erősítene a Leeds United! – sajtóhír
David Ornstein beszámolói alapján a Newcastle középpályása, nevezetesen Sean Longstaff a frissen feljutó Leeds Unitedhoz igazol.
David Orstein értesülései szerint a Leeds United 10+2 millió fontos ajánlatot tett a Newcastle-nek Sean Longstaff játékjogáért cserébe. A Premier League egyik újonca már a harmadik ajánlatát küldte el, melyre egyelőre még nem érkezett válasz. Longstaff szerződése egyébként 2026 nyarán lejár a „Szarkákkal”.
Sean Longstaff 2006 óta tartozik a Newcastle United kötelékébe, profi pályafutása elején megfordult kölcsönben a Kilmarnock, majd a Blackpool színeiben is. Nevelőegyesületének legjobbjai között a 2018/2019-es idényben mutatkozhatott be, majd idővel a „Szarkák” meghatározó alakja lett. A 2024/2025-ös szezonban viszont már a háttérbe került, a kiírás során többször is felröppent az esetleges távozása. Longstaff minden sorozatot egybe véve 214 mérkőzésen lépett pályára a Newcastle-ben, ezeken 16 találatot és 11 gólpasszt jegyzett. Társaival a mögöttünk hagyott szezonban megnyerte a Ligakupát.
Borítókép: (Photo by James Gill – Danehouse/Getty Images)