A legfrissebb sajtóhírek szerint az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Newcastle United együttese a Nottingham Foresttől igazol szélsőt Anthony Elanga személyében.
Fabrizio Romano legfrissebb beszámolója alapján Anthony Elanga napokon belül a Newcastle United játékosa lesz. A „Szarkák” ugyanis második ajánlatukkal már meg tudták győzni a Nottingham Forestet arról, hogy eladják egyik legjobb játékosukat.
Anthony Elanga 2015 januárja óta a Manchester United akadémiáján nevelkedett, a felnőttek közé pedig 2022-ben került fel. A „Vörös Ördögöknél” azonban nem tudta beverekedni magát a kezdőcsapatba, így 2023 nyarán távozott is a csapattól. A Nottingham 16 millió eurót fizetet a svéd játékosért, ez pedig azóta kamatosan megtérült számukra.
Elanga ugyanis a Forest egyik kulcsfigurájává nőtte ki magát és elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy a csapat a 7. helyen zárta az előző bajnoki szezont. Teljesítményére a hírek szerint több élcsapat is felfigyelt, de a BL-induló Newcastle volt az, aki kész kifizetni az érte kért összeget. Romano értesülései szerint ez az összeg 60-65 millió euró között mozoghat bónuszokkal együtt. A felek emellett már minden jelentős kérdésben megegyeztek az átigazolást illetően, Elanga pedig a hét második felében fog átesni az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, hogy ezt követően aláírja 2030 nyaráig szóló szerződését.
Anthony Elanga a Nottingham színeiben 82 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 11 gólt és 21 gólpasszt jegyzett. Piaci értékét 42 millió euróra teszi a transfermarkt.
🚨💣 EXCLUSIVE: Anthony Elanga to Newcastle, here we go! Deal in place club to club with Nottingham Forest for £55m.
— Fabrizio Romano (@FabrizioRomano) July 7, 2025
Agreement also in place with player’s camp on long term deal. 🤍🖤
Excellent addition for #NUFC. pic.twitter.com/3Y6J90hFbe
Borítókép: (Photo by Jon Hobley | MI News/NurPhoto via Getty Images)