Site icon Fociclub

Giorgio Chiellini újra Los Angelesben! – hivatalos

Az olasz válogatott ikonikus játékosa visszavonulását követően viasztét karrierje utolsó állomáshelyére, Los Angelesbe. 

A töb mint egy éve visszavonuló Chiellini számára úgy tűik nagyon is meghatározó volt az amerikai élet és az MLS (észak-amerikai profi labdarúgó bajnokság).

A Los Angeles FC színeiben 45 mérkőzésen pályára lépő, bajnok és kupagyőztes Chiellini a klub vezetésében vállalt vezető szerepet. 

A LAFC közleményéből kiderül, hogy Chiellini egészen pontosan a tulajdonosi körhöz csatlakozott. 

Érdemes lehet megegyezni, hogy az Európa-bajnok hátvéd a visszavonulása után sem szakadt el a klubtól, hiszen a LAFC ‘játékosok fejlesztéséért felelős edzője’ volt. 

„Egy évvel ezelőtt, már kifejeztem szándékomat, hogy szeretnék a tulajdonosi kör tagja lenni. Megtiszteltetés, hogy megadatott ez a számomra. Amikor három éve ide érkeztem, azonnal éreztem, hogy van valami különleges ebben a klubban. Elképesztő közösség áll a LAFC mögött Ambiciózus emberekkel dolgozhatok együtt, egy olyan közegben, ahol igazán otthon érzem magam.” – idézi a Los Angeles FC honlapja a már 40 esztendős korábbi klasszist. 

(Borítókép: Photo by Shaun Clark/Getty Images)

 

Exit mobile version