Visszatért az olasz élvonalba Edin Dzeko! – Hivatalos
Ismét az olasz bajnokságban (Serie A) fog futballozni Edin Dzeko, aki két év törökországi kitérő után ezúttal a Fiorentina csapatához írt alá.
Hosszú ideje sejteni lehetett, hogy Edin Dzeko visszatér az olasz bajnokságba, azon belül is a Fiorentina csapatához. A hivatalos közleményre azonban egészen idáig várni de kellett, de a „Violák” nemrég hivatalos közösségi felületeiken bejelentették a bosnyák támadó érkezését.
A rutinos támadó komoly tapasztalattal rendelkezik a Serie A-ban, a Romát bő 5,5, az Intert pedig 2 évig erősítette. A két klub mezében összesen 361 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 150 gólig és 69 gólpasszig jutott. Dzeko 2023 nyarán hagyta el Olaszországot és szerződött a Fenerbahce csapatához, ahol két idény alatt 99 találkozón 46-szor talált a hálóba és 18 alkalommal előkészített.
Dzeko végül nem hosszabbított szerződést az isztambuli csapatnál, a Fiorentina így szabadügynökként szerezte meg őt. A 39 éves támadó 1+1 éves szerződést írt alá új klubjánál, a megállapodása bizonyos feltételek teljesülése esetén fog meghosszabbodni, azaz Dzeko akár még 41 éves korában is a „Violák” játékosa lehet.
Edin Dzeko è Viola💜⚜️#forzaviola #fiorentina pic.twitter.com/4qzm9rEogn
— ACF Fiorentina (@acffiorentina) July 10, 2025
Borítókép: (Photo by Ahmad Mora/Getty Images)