Nemzetközi sajtóinformációk szerint a kolumbiai válogatott karmester másodszor is visszatér korábbi sikerei helyszínére…
César Luis Merlo információi szerint a felek közt megszületett az egyezség, így a River Plate együttese 2,25 millió dollár ellenében újra leigazolja korábbi játékosát, Juan Fernando Quinterót a kolumbiai América de Calitól.
A 32 éves középpályás annak idején odahaza az Envigado csapatában nevelkedett, majd az Atlético Nacionalt erősítette. Quintero emlékezetes éveket töltött 2018 és 2020 között a River Plate alkalmazásában. Tagja volt a 2018-as Libertadores-kupát elhódító együttesnek, méghozzá éppen egy óriási gólt lőtt a Boca Juniors elleni finálé visszavágójának hosszabbításában. Ezt követően a kínai Shenzen labdarúgója lett, ahonnan később visszatért a “milliomosokhoz”. Quintero a második pauzája alatt 36 mérkőzésen hét gólt és nyolc előkészítést regisztrált csapata színeiben 2022-ben.
A rutinos középpályás 2023 első felében hazájában futballozott, de mindössze hét mérkőzésen lépett pályára az Atlético Júnior színeiben, majd 2023 augusztusában az argentin Racing Clubhoz szerződött.. Quintero igazi másodvirágzását élte a klubnál, minden sorozatot figyelembe véve 52 mérkőzésen 13 találatot és 10 előkészítést regisztrált az Academia színeiben, alapembere volt a Copa Sudamericana tavalyi kiírását megnyerő társulatnak is. Januárban azonban családi okokból hazaért és mostanáig Caliban futballozott.
A nagyszerű átlövésekkel bíró középpályás annak idején Európában is kipróbálhatta magát, a 2012-2013-as idényben a Pescara labdarúgója volt, majd hat éven át az FC Porto alkalmazásában állt, de jobbára tőlük kölcsönben szerepelt.
(Borítókép: Photo by Marcelo Endelli/Getty Images)
További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!