PL: horvát válogatott védőt igazolt a Crystal Palace! – hivatalos
Az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Crystal Palace az Ajax együttesétől igazolt horvát válogatott szélső hátvédet.
A Crystal Palace hivatalos csatornáin keresztül számolt be arról, hogy szerződtették az Ajax válogatott védőjét, Borna Sosát. A horvát válogatott játékos 2028 nyaráig szóló szerződést írt alá új csapatával, a „Sasok” pedig a hírek szerint 3 millió fontot fizettek érte.
Sosa egyébként az előző szezont a Torinónál töltötte kölcsönben, sokáig alapembernek számított, ám egy kisebb sérülés után a cserepadra került. Az olasz együttesnek vételi opciója is volt rá, azonban végül nem élt vele. A horvát hátvéd 20 tétmérkőzésen lépett pályára a Torino színeiben.
Borna Sosát 2023 nyarán igazolta le az Ajax a VfB Stuttgartól 8 millió euró ellenében. A vb-bronzérmes szélső védő nem tudta stabilan beverekedni magát az amszterdami gárda kezdőjébe, mindent egybe véve 25 találkozón jutott szóhoz, ezeken 5 gólpasszt osztott ki. Az említett csapatok mellett még hazájában futballozott a Dinamo Zagreb színeiben. Nem mellesleg Sosa a Crystal Palace második nyári szerzeménye, rajta kívül még Walter Benítez érkezett a PSV Eindhoventől.