Testvércsapatától érkezett kapus a ZTE-hez – HIVATALOS
A nyáron tulajdonosváltáson és jelentős átalakuláson keresztül menő Zalaegerszegi TE egy újabb változást jelentett be…
A Zalaegerszegi TE hivatalos oldalán közölte, hogy 3+1 éves szerződést kötött a szlovén fiókcsapat, a Nafta kapusát, Zan Mauricio Laloviccsal.
A 20 éves szlovén kapus az Olimpija Ljubljana utánpótlásából nevelkedve a 2022-2023-as idény végén bemutatkozhatott a fővárosi klub felnőtt csapatában is. Az Olimpija színeiben tagja volt a BL-selejtezős keretnek, tavaly nyáron igazolt a lendvaiakhoz, ahol 31 bajnokin szerepelt. Fiatal kora ellenére tehát magabiztos teljesítményt nyújtott a szlovén élvonalban, így Bozsik József, vezetőedző is számíthatott rá.
A fiatal tehetség lábbal is magabiztos, nagyszerű konkurencia lesz a posztriválisok, Gundel-Takács és Borsos számára. Mauricio rengeteget fejlődött az elmúlt idényben, remekül vette fel az első osztály ritmusát és kapusedzőnk, Safet Jahic kapusedző is elismerően nyilatkozott róla:
„Egy fiatal, nagyon tehetséges kapusról van szó, akiben már akkor megbíztam, amikor Szlovénia egyik legnagyobb klubjából, az Olimpija Ljubljanából elhoztuk Lendvára. Žan egy olyan hálóőr, akiben hatalmas potenciál rejlik. A kapusoknál is fontos a technikai tudás, a játék taktikai megértése és ami számomra rendkívül számít, hogy milyen emberként viselkednek a pályán és azon kívül. Az elmúlt szezonban együtt dolgoztunk a Naftánál, ahol Mauricio sokat fejlődött a szlovén élvonalban. Bebizonyította, hogy már húsz évesen elég érett ahhoz, hogy a legmagasabb szinten védjen. Biztos vagyok benne, hogy ugyanezt a minőséget az NB I-ben is képviselni tudja, amint lehetőséget kap. Nagyon örülök, hogy három kiváló kapus áll majd a rendelkezésemre. Úgy gondolom, ezzel a kapuskerettel versenyképesek leszünk” – jegyezte meg Jahic.