Visszatért a török bajnokságba a magyar válogatott védő! – hivatalos
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hoffenheim kötelékébe tartozó Szalai Attilát a Kasimpasa vette kölcsön a következő szezonra.
A Kasimpasa kölcsönvette a Hoffenheim magyar válogatott védőjét, nevezetesen Szalai Attilát. A 27 esztendős labdarúgó két év után térhetett vissza a török bajnokságba, ahol korábban 2021-2023-ig futballozott a Fenerbahce színeiben. Nem mellesleg a Kasimpasa új vezetőedzővel vág majd neki az új idénynek. A posztot a korábbi kiváló grúz csatár, Shota Arveladze vette át, aki 2012-2015-ig már volt az együttes trénere.
Szalai Attila 2023 nyarán igazolt át a Hoffenheimhez, a német gárda 12,3 millió eurót fizetett érte a Fenerbahcénak. A magyar válogatott hátvéd első bajnoki meccsén öngólt vétett, ezt követően alig kapott lehetőséget. A kiírás második felében a Freiburghoz került kölcsönbe, ahol szintén nagyon ritkán jutott szóhoz. A 2024/2025-ös szezon őszi részében gyakorlatilag a keretbe se fért be a Hoffenheimnél, majd 2025 januárjában ismét kölcsönbe került, ezúttal a Standard Liége-hez. A belga csapatban egyre több lehetőséget kezdett el kapni, majd balszerencséjére megsérült. Ennek köszönhetően mindössze 5 találkozón lépett pályára a Liége színeiben.
Borítókép: (Photo by Sebastian Frej/MB Media/Getty Images)